A koronavírus-járvány által teremtett nehéz helyzetben a társadalom minden rétege megmozdult, a vadásztársadalom is, amely a tavaly decemberben megrendezett jótékonysági vadászattal támogatta az egészségügyet, köszönet jár a vadászok tevékenységéért, a szolidaritásukért - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy a vadásztársadalom hazafias kötelességének érzi a segítségnyújtást, amikor a magyar nemzet nehézséggel küzd.

A magyar vadásztársadalom két módon tudott segíteni: a megszervezett jótékonysági vadászatokkal, amelyek során részint történtek felajánlások, részint a magyar vadászok jelentős összeget fizettek be, az összegyűlt pénzzel az egészségügyet segítették. Emellett nagyon sok vadásztársaság az általa elejtett vad húsát juttatta el kórházaknak, a magyar egészségügynek - tette hozzá.

A sajtótájékoztatón átadták az adományozó okiratot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) részére. A dokumentum szerint az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. által a tavalyi évben megvalósított I. országos jótékonysági vadászat eredményeként, Magyarország 19 kórházának gyermekosztálya kapott orvosi eszközöket a magyar vadásztársadalom adományaként 37 millió forint értékben.

Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője az okirat átadása előtt elmondta, hogy az adománnyal kórházak gyermekosztályait segítik, az ott dolgozó orvosok munkakörülményeit, és a kórházi infrastruktúrát fejlesztik.

Az adomány a 2019-es jótékonysági vadászatból jött össze, amelyet december 27-én rendeztek meg Magyarország összes, azaz 19 megyéjében.

A jótékonysági vadászat az idén is folytatódik. A magyar gyökerű kezdeményezést nemzetközi színtérre is kiterjesztené a szervezet, és szeretnék, ha december 27. világszerte a jótékonysági vadászat világnapja lenne - fűzte hozzá.

Kiss. B. Zoltán, a Felső-Tisza Vidéki Vadgazdák Szövetségének elnöke hozzátette, hogy a kezdeményezésben mintegy 1200 vadász vett részt tavaly, céljaik között szerepel, hogy abba a határon túli lakosságot is bevonják.

(MTI)