Életének 88. évében elhunyt Albert Gábor író, műfordító, könyvtáros. A Kossuth-díjas alkotót, a Magyar Művészeti Akadémia tagját az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjává nyilvánítja.

Albert Gábor 1929-ben született a Baranya megyei Egyházasharasztiban. Az ELTE-n szerzett diplomát magyar nyelv és irodalom szakon. 1954-től tíz éven át az Országos Széchényi Könyvtárban, majd 30 évig az MTA Zenetudományi Intézet könyvtári és dokumentációs osztályának élén dolgozott.

Legfontosabb művei: Az istentagadó (négy kisregény, 1969), Kagylóhéjban (regény, 1974), Útvesztők verőfényben (1979, novellák), Királyok könyve (történelmi regény, 1980), Emelt fővel (ismeretterjesztő, 1983), Egy lakodalom végelszámolása (novellák, 1983), Hol vannak azok az oszlopok? (regény, 1983).

Az 1986-os írószövetségi közgyűlésen elmondott, a Kádár-rendszert bíráló beszéde miatt egy ideig nem publikálhatott. 1988-ban Tőkéczki László történésszel együtt megszervezte a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesületet, amelynek elnöke lett.

Főszerkesztője volt az Új Magyarország című napilapnak, az Új Magyar Híreknek és a Magyarok Világlapjának. 1989-től a Magyar Írószövetség választmányi, majd elnökségi tagja. 2010-től a Magyar Írószövetség örökös tagja, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt.

Munkásságát a Magyar Érdemrend lovag- majd tisztikeresztjével, 2015-ben Kossuth-díjjal, 2016-ban Berzsenyi Dániel-díjjal és Magyar Örökség díjjal ismerték el. Az elhunytat az Emberi Erőforrások Minisztériuma a családdal egyetértésben saját halottjává nyilvánítja.

(MTI)