Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából szerdán, a Pesti Vigadóban.

A tárca vezetője nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Nagykereszt, Magyar Érdemrend Középkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket, valamint Népművészet Ifjú Mestere, Pro Cultura Hungarica, Bessenyei György-, Móra Ferenc-, Pauler Gyula-, Szinnyei József-díjakat adott át.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Balog Zoltán az ünnepségen elmondta: Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, aki felismerte a pillanat parancsát és megtalálta azt az utat, ami a magyarság számára nemcsak a megmaradást, hanem a felemelkedést jelentette. Mindez kevés lett volna a maradandóhoz, ha nem lett volna meg benne a személyes elköteleződés, a személyes döntés a keresztény hit és saját életének szolgálatba állítása mellett. Ez a személyes többlet jellemzi a kitüntetetteket, akik elkötelezetten, bátran és rendkívüli erőkifejtéssel szolgálják a magyar nemzetet – tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A tárca vezetője kiemelte: A határokat, a magyar közösséget ma is meg kell védeni, amelynek ereje a befogadásban rejlik. Az állam és a kormány feladata, hogy megvédje az állampolgárait és megvédje azt a kibontakozó erőt, ami nélkül egy nemzet nem képes elvégezni azokat a feladatokat, amely a befogadás jelent. Minden segítséget meg kell adni annak, aki befogadást nyer hazánkba és a minisztérium azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy különös figyelmet fordítson a hazánkba érkező menekült gyermekekre. A cél, hogy megismerjék a nyelvünket, a kultúránkat, hogy valóban gazdagítsanak bennünket – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Áder János Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Nagykereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

STANISLAW DZIWISZ bíboros úr részére.

Példamutató, áldozatos tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetésben részesült:

FÁBIÁNNÉ ROZSNYÓI KATALIN, mesteredző, olimpiai ezüstérmes kajakozó,

Dr. PERNER FERENC, Széchenyi-díjas sebész, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának professor emeritusa.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Dr. BEER MIKLÓS, a Váci Egyházmegye püspöke,

Dr. BEKE DEZSŐ, a fizikai tudomány doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Intézet Szilárdtest Fizikai Tanszékének egyetemi tanára,

DÓCZI TAMÁS PÉTER, az MTA rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinika egyetemi tanára,

Dr. DULÁCSKA ENDRE, Széchenyi-díjas építészmérnök, a műszaki tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék professor emeritusa,

FOLTIN JOLÁN, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas táncművész, táncpedagógus, rendező, a Bihari János Táncegyüttes koreográfusa,

KÁLMÁN ALAJOS, Széchenyi-díjas kémikus, az MTA rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont Szerves Kémiai Intézetének nyugalmazott tudományos osztályvezetője,

Dr. MATOLCSY H. GYÖRGY, stúdióvezető, producer, a Pannónia Rajz- és Animációs Filmstúdió alapítója,

OROSZ ISTVÁN, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének professor emeritusa,

Dr. POÓR GYULA, az MTA doktora, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet főigazgatója, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Orvostovábbképző Karának professzora,

SOMFAI LÁSZLÓ, Széchenyi-díjas és Erkel Ferenc-díjas zenetörténész, az MTA rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa,

Dr. TAXNER-TÓTH ERNŐ, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa.

Kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ADRIÁNYI GÁBOR FRIGYES, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója, professor emeritus,

ANTAL MÁTYÁS, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Énekkar karigazgatója

Dr. BAKÓ GYULA, az orvostudomány doktora, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Geriátriai Nem Önálló Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,

BÉRESNÉ SZÖLLŐS BEATRIX, cimbalomművész, zenetanár,

Dr. CSATH MAGDOLNA, a közgazdaság-tudomány doktora, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézetének professor emeritája, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi magántanára,

Dr. DEZSŐ TAMÁS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar volt dékánja, egyetemi docens,

Dr. FARAGÓ ISTVÁN, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Matematikai Intézet Alkalmazott Analízis és Számításmatematikai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,

FARAGÓ LAURA, énekművész, népdalénekes, zenepedagógus,

FORRÓ LAJOS, történész, újságíró, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának oktatója, a TiszapART kulturális televízió főszerkesztője, a Délvidék Kutató Központ alelnöke, a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának tagja,

FRANK SPENGLER, a Konrad Adenauer Stiftung Magyarországi Irodájának képviseletvezetője,

FRENREISZ KÁROLY, előadóművész, zeneszerző,

Dr. GABLER DÉNES JENŐ, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója,

Dr. GÁCSI ZOLTÁN, az MTA doktora, a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karának intézetigazgatója, egyetemi tanár,

GERGELY PÁL, Széchenyi-díjas biokémikus, az MTA rendes tagja, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Vegytani Intézetének egyetemi tanára,

Dr. HADJIEV JANAKI STANISLAVOV, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének onkoradiológia működéséért felelős szakmai alelnöke,

HOLICS LÁSZLÓ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar volt megbízott előadója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium nyugalmazott vezetőtanára,

KALOCSAI ZSUZSA, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Budapesti Operettszínház magánénekese,

Dr. KAMUTI JENŐ, többszörös olimpiai ezüstérmes, világ- és magyar bajnok vívó, főorvos, a Magyar Vívószövetség alelnöke, a Nemzetközi Vívószövetség Orvosbizottsági tagja, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke,

KOLLÁR ÉVA, Liszt Ferenc-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanára,

KORBULY PÉTER, bemondó, műsorvezető, beszédtanár, az MTVA Montagh-bizottságának elnöke,

Dr. NÁHLIK ANDRÁS, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektorhelyettese, egyetemi tanár,

Dr. NYAKAS CSABA, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Sporttudományi Kutatóintézetének professor emeritusa,

Dr. OLÁH ATTILA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézet Személyiség- és Egészségpszichológai Tanszékének egyetemi tanára,

Dr. PÁLFFY GÉZA, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, kutatócsoport-vezetője,

Dr. SZABÓ BÉLA, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

TÓTH JÓZSEF, a magyar nemzeti válogatott volt labdarúgója, edző,

Dr. TROMBITÁS ZOLTÁN KÁROLY, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgató főorvosa,

VESZELI LAJOS, festőművész,

WACHA IMRE, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének volt munkatársa.

Magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ÁDÁM KÁROLY, gordonkaművész, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának nyugalmazott főiskolai tanára,

APÁTI-NAGY ANDRÁSNÉ, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakiskola egyik alapítója, magyar-történelem szakos tanára,

BENKŐ PÁL, nemzetközi sakk nagymester, magyar és amerikai bajnok, az amerikai Hírességek Csarnokának tagja, a Vasas SC örökös tagja,

Dr. BOGNÁR BÉLA, a ohiói Wright State University Departments of Social Work professor emeritusa,

CSUDAI BERTALAN, a volt Zirci Gimnázium nyugalmazott alapító igazgatója,

DEBRECZENI TIBORNÉ KÓSA VILMA, a fővárosi volt Kiscelli utcai Általános Iskola nyugalmazott igazgató-helyettese, drámapedagógus,

ERDÉLYI TIBOR, Erkel Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, fafaragó művész, a Népművészet Mestere, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja,

Dr. ÉRSEK TIBOR, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Növénytermesztési Intézet Növényvédelmi Intézeti Tanszékének professor emeritusa,

Herceg ESTERHÁZY ANTAL, a Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület tiszteletbeli elnöke,

Dr. FAZEKAS ISTVÁN, a Magyar Országos Levéltár Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltségének volt főlevéltárosa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézetének egyetemi docense,

FIXL RENÁTA, a Hanns-Seidel Alapítvány irodavezetője,

HAZSIK ENDRE TIVADAR, magyar bajnok kajakozó, kajak-kenu szakedző, testnevelő tanár, a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület ügyvezető elnöke,

Dr. HOPP BÉLA, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikus Tanszékcsoport Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. HORVÁTH LAJOS, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház nyugalmazott szemész főorvosa, a Videoton Labdarúgó csapatának volt sportorvosa,

Dr. HŐS CSABA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékének egyetemi docense,

IMRE KÁROLY, a Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodájának nyugalmazott területi koordinátora,

Dr. JUHÁSZ GÁBOR, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológiai Intézet Proteomikai Csoportjának tudományos tanácsadója,

KERTÉSZ ISTVÁN, hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének egyetemi tanára,

KISS FERENC, Európa- és magyar bajnok birkózó, edző,

Dr. KOVÁCS ANTAL, a Kemenesaljai Egyesített Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának részlegvezető főorvosa,

Dr. KÖVESDY PÁL, a Tolna Megyei Balassa János Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának osztályvezető-helyettese és főorvosa, az Átalvető folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Körök Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke,

KULCSÁR EDIT, az Erdély Művészetéért Alapítvány ügyvezetője, a Vármegye Galéria vezetője,

Dr. KULLMANN LÁSZLÓ, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszékének címzetes egyetemi tanára,

Dr. LENGYEL IMRE, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézetének vezetője, egyetemi tanár,

Dr. MOLNÁR KATALIN, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Társadalom-, Szociális és Kommunikációtudományok Intézetének intézetigazgatója, a Szociálpedagógia Tanszék egyetemi docense,

Dr. MOLNÁR LAJOS, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet Analízis Tanszékének egyetemi tanára,

Dr. N. SZABÓ JÓZSEF, a Nyíregyházi Főiskola Társadalom- és Kultúratudományi Intézet Nemzetközi Kapcsolatok Intézeti Tanszékének professor emeritusa,

NAGY ANDRÁS, grafikusművész, könyvtervező, NAGY JÁNOS, orgonaművész, karnagy, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola címzetes igazgatója,

NEMES LÁSZLÓ, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének alapítója és tiszteletbeli elnöke, a Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola alapítója és címzetes igazgatója,

PALOTAI KÁROLY, olimpiai és magyar bajnok labdarúgó, nemzetközi labdarúgó-játékvezető, sportvezető,

Dr. REISINGER PÉTER, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Növénytermesztési Intézet Növényvédelmi Intézeti Tanszékének egyetemi tanára,

RIEGER TIBOR, szobrászművész,

Dr. SCHOLZ LÁSZLÓ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékének egyetemi tanára,

Dr. SIMON JÁNOS, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos tanácsadója, a Kodolányi János Főiskola Nemzetközi Tanulmányok és Történelem Intézeti Tanszékének egyetemi tanára,

SUDÁR BALÁZS, a Magyar Tudományos Akadémia - Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa,

Dr. SZABÓ ANDRÁS, előadóművész,

Dr. SZABOLCS ÉVA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára,

SZABÓNÉ DR. RÉVÉSZ PIROSKA, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Intézetének vezetője, egyetemi tanár,

Dr. SZALAY TIBOR, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Gyártástudomány és -technológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

SZAPPANOS ISTVÁN, festőművész, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának nyugalmazott főiskolai tanára,

SZENTMÁRTONI SZABÓ GÉZA, irodalomtörténész, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi oktatója,

Dr. SZEPESSY TIBOR, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának nyugalmazott professzora,

Dr. SZÖRÉNYINÉ DR. KUKORELLI IRÉN, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének tudományos tanácsadója, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára,

Dr. TAMÁS JÁNOS, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Víz- és Környezetgazdálkodási Intézetének vezetője, egyetemi tanár,

Dr. TÓTH GÁBOR, a kémiai tudomány doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára,

Dr. TÓTH IMRE, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének egyetemi tanára,

Dr. TÓTHNÉ DR. SZITA KLÁRA, a Miskolci Egyetem egyetemi tanára,

TUBARO RENATO, a Közép-európai Kulturális Találkozók Egyesületének alapítója,

TURAI JÁNOS, a Váci Zsidó Hitközség elnöke,

Dr. VÁMOS ÁGNES, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára,

VÁSÁRY ISTVÁN, az MTA levelező tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Orientalisztikai Intézet Török Filológiai Tanszékének professor emeritusa,

Dr. VIRÁGOS MÁRTA, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának főigazgató-helyettese.

Kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

BÁCSI MAGDOLNA, a Svéd Királyi Operaház és a milánói Scala nyugalmazott brácsaművésze,

BÁRÁNY BÉLA, a zuglói Páduai Szent Antal Plébánia plébánosa, hitoktatási felügyelő,

Dr. BÉNYEI ATTILA CSABA, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Fizikai Kémiai Tanszékének egyetemi docense, a Debreceni Egyetem Kémia Intézet Röntgendiffrakciós Szerkezetvizsgáló Laboratóriumának vezetője,

CZINEGE EDIT, a tiszakécskei Református Kollégium Általános Iskolájának és Gimnáziumának pedagógusa, újságíró, keramikus,

Dr. DERÉNYI GÁBOR, háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének elnöke,

DOMJÁN JENŐNÉ, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ nyugalmazott gazdasági igazgatója és szaktanácsadója,

FABÉNYI RÉKA MÁRIA, a Budapest III. Tankerület Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon ének-zene tanára,

FÁBIÁN LÁSZLÓ, író, költő, műfordító, újságíró, Dr. GARANCSI LÁSZLÓ, az encsi Római Katolikus Plébánia plébánosa, címzetes prépost, érdemes főesperes, érseki tanácsos,

GERA ATTILA, klarinétos, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,

Dr. GULÁCSI KATALIN, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi adjunktusa,

HERENDI JÁNOS, a Pécsi Egyházmegye bátaszéki római katolikus egyházközségének plébánosa,

JÁVOR KATALIN, táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa és női tánckari asszisztense,

Dr. JUHÁSZ LAJOS, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

KOLLÁR JÓZSEF, a Debreceni Egyetem Gazdasági Főigazgatóságának fejlesztési igazgatója,

Dr. KOVÁCS ÉVA, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa,

KOVÁCS FERENC, magyar bajnok labdarúgó, edző, a Magyar Labdarúgó Szövetség Utánpótlás Tanácsadó Testületének elnöke,

LINDNER ERNŐNÉ, pedagógus, gránit-diplomás testnevelő tanár, címzetes egyetemi tanár,

Dr. MAROSI ILONA, képzőművész,

Dr. MIKITA JÁNOS, nyugalmazott egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinikájának munkatársa, az egyetem Közalkalmazotti Tanácsának volt elnöke,

MOHÁCSI LÁSZLÓ, a Rajkó Művészegyüttes prímása, a II. hegedű szólamvezetője,

RÖCK SAMU, torna mesteredző, testnevelő tanár, a magyar női tornászválogatott korábbi edzője, a Magyar Tornasport Halhatatlanjai Klubjának tagja,

Dr. RUBOVSZKY LÁSZLÓ, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója,

SAJTOS JÓZSEF, püspöki tanácsos, Törtel község plébánosa,

SALAMON BEÁTA, a MÉTA magyar népzenei együttes zenekarvezetője, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola tanára,

Dr. SÁNDOR ILDIKÓ, a Hagyományok Házának osztályvezetője,

SEREGI ZOLTÁN, a Békéscsabai Jókai Színház igazgató-helyettese,

Dr. SIMON GÁBOR, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött, Csecsemő és Gyermek Osztályának osztályvezető főorvosa,

SZABÓ LÁSZLÓ, gépészmérnök tanár, mérnök szakjogász, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyírbátori Tankerületének igazgatója,

Dr. SZIVÁK JUDIT, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense,

TARNAY GYÖRGYNÉ HEDRY MÁRIA, a Klebelsberg Kultúrkúria művészeti vezetője,

TÓBIÁS KLÁRA, szobrász- és tűzzománc művész,

VÁRADI ZOLTÁN, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,

Dr. VARGA PÁL, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének egyetemi docense,

Dr. VARGA ZSUZSANNA, a Szegedi Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi docense,

VENEKEI MARIANNA, Harangozó Gyula-díjas balettmester, a Magyar Nemzeti Balett vezető balettmestere.

Színvonalas szakmai munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ÁBELNÉ EGYED ELEONÓRA, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Oktatási, Kulturális és Sport Osztályának vezetője,

ENDRŐDI ANNA SAROLTA, a Honvéd Együttes táncosa, koreográfus, a Kertész Táncegylet művészeti vezetője,

FARKAS NÁNDOR, a 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke,

JUHÁSZ ISTVÁN, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium tanára,

KIRÁLY RÓBERT, szobrászművész,

ÖKRÖS KÁROLY, klarinétművész,

RAJKI ISTVÁN, az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület elnöke,

RÉTI JÁNOS, a Tiszaújvárosi Sportklub Súlyemelő Szakosztályának vezetőedzője, elnökségi tagja,

SPROK ANTAL, a Sprok Szobor-Bútor Kft. ügyvezetője,

TÓTH ISTVÁNNÉ, a Jósa András Múzeum nyugalmazott gazdasági igazgatója,

VAJNA KATALIN, zenetanár, karnagy, a szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese,

Dr. VARJUNÉ DR. FEKETE ILDIKÓ, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerületének igazgatója, a Közoktatási Szakértők Országos Egyesületének alapító tagja.

Kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

Dr. AGÓCSNÉ ÁDÁM VILMA, a Debreceni Egyetem Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja Statisztikai Központjának vezetője,

BALOGH ERNŐ, előadóművész,

BISTEI JUDIT, táncművész, az ExperiDance Tánctársulat táncosa, alapító tagja és tánckari asszisztense,

BODÓ LEVENTE, a Honvéd Férfikar tagja és menedzsere,

BOJCÁN ISTVÁN, a Békéscsabai Jókai Színház színpadi műszaki csoportvezetője,

BORDÁS CECÍLIA, nótaénekes, a 100 Tagú Cigányzenekar háziasszonya,

DANKU JÓZSEFNÉ, a Mérk-Vállaj Általános Művelődési Központ Vállaji Német Nemzetiségi Általános Iskolájának magyar-történelem szakos tanára,

FARKAS JENŐ, a 100 Tagú Cigányzenekar alapító tagja, a Gezerigó Zene-Tánc Kulturális Egyesület zenekarának tagja,

Dr. FÜRJNÉ RÁDI KATALIN, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának ügyvivő-szakértője,

IGAZ LÁSZLÓ TIBOR, a Rajkó Oktatási és Művészeti Alapítvány kuratóriumi alelnöke,

KÁLLAI JÓZSEF, hegedűs, a Magyar Állami Népi Együttes zenekari tagja,

KUN KATALIN, a tatai Kenderke Református Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója,

Ifj. MAKA GYULA, a 100 Tagú Cigányzenekar alapító tagja, a Gezerigó Zene-Tánc Kulturális Egyesület zenekarának tagja,

MIHALOVICS MÁRK, táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncosa,

ONODI ATTILA, táncművész, a Vadrózsák Néptáncegyüttes vezetője, koreográfusa, Monori Strázsák Néptáncegyüttes művészeti vezetője,

PATONAI NORBERT, táncművész, az ExperiDance Tánctársulat táncosa és tánckari asszisztense,

RADICS TAMÁS, nagybőgős, a Magyar Állami Népi Együttes zenekari tagja,

TUNYOGI PÉTER, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze,

VÁRI ÁGOTA LOTTI, táncművész, az ExperiDance Tánctársulat alapító tagja, a Gárdonyi Géza Színház - GG Tánc Eger próbavezetője és koreográfus asszisztense.

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere hosszabb időn át végzett kiemelkedő közművelődési tevékenysége, a korszerű művelődés és a művészi ízlés fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Bessenyei György-díjat adományozott:

BABICSNÉ HEGEDŰS KATALIN, a Nemzeti Művelődési Intézet osztályvezetője részére,

BAK LAJOS, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ ügyvezető igazgatója részére,

GROSKÁNÉ PIRÁNSZKI IRÉN, közösségfejlesztő, a Kelet-Magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke részére,

HEGEDŰS LÁSZLÓNÉ, Kunbaracs Község Önkormányzata Faluházának művelődésszervezője részére,

JOÓS TAMÁS, a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ igazgatója részére.

Kiemelkedő népművészeti alkotó- vagy előadóművészi teljesítménye elismerésére Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült:

ANTAL IMOLA, a vászonszövő,

DRAGONY GÁBOR, citerás, a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanára,

GYÉMÁNT ÁDÁM aranysarkantyús és GYÉMÁNT-CSONTOS LÍVIA aranygyöngyös táncos, a Rege Táncegyüttes művészeti vezetői megosztott díjként,

HORVÁTHNÉ KOVÁCS KATALIN, hímző, a Csornai Múzeum munkatársa,

KECSKEMÉTI RÓBERT, iparművész, népi hangszerkészítő,

SALAMON SOMA, furulyás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi hallgatója,

TÓTH ZOLTÁN, fafaragó.

Kiemelkedő muzeológiai tevékenysége elismeréseként Móra Ferenc-díjban részesült:

IFJ.GYERGYÁDESZ LÁSZLÓ, a kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményvezetője,

HEGYI KATALIN ÉVA, a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa,

KOTICSNÉ DR. MAGYARI MÁRTA, a debreceni Déri Múzeum tárvezetője, muzeológusa.

Levéltárosi szakterületen végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Pauler Gyula-díjban részesült:

DR. DOMINKOVITS PÉTER, a Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának igazgatója.

Könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Szinnyei József-díjban részesült:

LAKI-LUKÁCSLÁSZLÓ, könyvtáros, helytörténeti kutató, néprajzi gyűjtő, vászonszövő,

SZILÁGYINÉ DR. BÁNFI SZILVIA, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatója,

STRASSZER MIHÁLYNÉ, az Óbudai Egyetem Könyvtárának könyvtárigazgatója,

VÁRTERÉSZ CECÍLIA, a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatóhelyettese.

A magyar kultúra értékeinek külhoni megismertetésében, valamint a magyar és olasz nemzet kulturális kapcsolatainak gazdagításában szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréseként Pro Cultura Hungarica emlékplakettet vehetett át:

GINA GIANNOTTI, az Olasz Kultúrintézet igazgatója.

(emmi)