A magyar kormány hosszú ideje aggódó figyelemmel kíséri a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium körül kialakult helyzetet.

Úgy érezzük, hogy most, amikor már csak napok vannak hátra az iskolakezdésig, és az iskola helyzete még mindig megoldatlan, ismételten fel kell emelnünk szavunkat az ott tanuló diákok, az ott tanító pedagógusok, a szülők és az egész a marosvásárhelyi és erdélyi magyar közösség védelmében. Nem fogadjuk el, hogy egy általunk megalapozatlannak tartott feljelentést követően meghurcolják az iskola volt igazgatóját és megfenyegessenek diákokat és szülőket. Elfogadhatatlan, hogy a helyi és országos kormányzati intézmények egy év után is minden oldalról akadályokat gördítenek az iskola működése elé!

Nem fogadjuk el, hogy egy év után is minden felelős intézmény egymásra mutogat a valós megoldáskeresés helyett!

Úgy véljük, hogy ez a felelőtlen és szándékosan irányított huzavona a magyar nyelvű oktatás ellen, a magyar nyelvű római katolikus egyház iskolaalapítási joga ellen, a magyar közösség egésze ellen irányul.

A magyar kormány a leghatározottabban elítél minden olyan próbálkozást, amely a római katolikus gimnáziumban tanuló jóhiszemű diákok és szüleik megfélemlítése, az intézmény ellehetetlenítése ellen irányul. Nem az első alkalom, hogy a román hatalom az igazságszolgáltatás eszközét is beveti annak érdekében, hogy a magyar közösséget és vezetőit megtörje, jogaiban – köztük az anyanyelven való tanuláshoz való jogában – korlátozza, történelmi létét megkérdőjelezze. Úgy véljük, hogy különösen káros ez akkor, amikor Románia centenáriumi ünnepre készül, eközben pedig szándékosan figyelmen kívül hagyja az ott élő magyar közösség történelmi és államalkotó szerepét, és kényszerintézkedésekkel próbálja megakadályozni a békés együttélést.

A magyar kormány változatlanul kiáll a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium diákjai és tanári közössége mellett, kiáll a szülők mellett, kiáll a meghurcoltak mellett. Felszólítjuk az illetékes intézményeket, a román tanügyminisztériumot, hogy haladéktalanul hárítsanak el minden akadályt az iskola működése elől!

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere

(EMMI)