Bán Mór, Kocsis István és Szalay Károly kapta elsőként a kiemelkedő történeti irodalmi tevékenység elismerésére alapított Herczeg Ferenc-díjat; az oktatás érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő szakmai tevékenységért adományozott Trefort Ágoston-díjban nyolcan részesültek a kedden Budapesten tartott ünnepségen.

Az idén alapított irodalmi díjat Bán Mór író, újságíró, a Kecskeméti Televízió ügyvezető főszerkesztője, Kocsis István író, drámaíró, a Magyar Televízió munkatársa, valamint Szalay Károly író, a Magyar Televízió munkatársa, a Lyukasóra folyóirat főszerkesztője Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkártól vette át.

Kásler Miklós az ünnepségen elmondta, az irodalmi díj névadója, Herczeg Ferenc a két világháború közötti Magyarország talán legismertebb és legnagyobb hatású írója volt. Minden gondolatában és érzésében magyar író volt, műveit a kárpát-medencei ezer évre visszanyúló magyar kultúra, hagyományok és a kereszténység jellemezte. Ezt akarta megőrizni és továbbadni a későbbi generációknak - mutatott rá a miniszter.

Kiemelte: Herczeg Ferenc volt az az író, aki a trianoni békediktátum tragikumának teljes átélése mellett pontosan látta annak történelmi következményeit, lehetséges hatásait, és ezért mindig arra törekedett, hogy erősítse, megteremtse a magyar összetartozás gondolatát.

Ezt nem csak írófejedelemként, hanem meghatározó közéleti szereplőkét, a korszak ismert és elismert újságírójaként, a Petőfi Társaság elnökeként, valamint a Magyar Tudományos Akadémia társelnökeként tette - jegyezte meg Kásler Miklós.

Kitért arra is, hogy Herczeg Ferencet 1925-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték és megkapta a Corvin-láncot.

Herczeg Ferenc mértéktartó és elfogulatlan magyar író volt, a Revíziós Liga elnökeként meghirdette a revíziót, de békés úton. A második világháború utáni kommunista diktatúra évtizedeiben nemcsak ignorálták őt, hanem el akarták felejtetni még azt is, hogy valaha írt és dolgozott. A diktatúra megbukott, a műveit kiadták, mondanivalója időszerű és példamutató - mondta a miniszter.

Kásler Miklós Trefort Ágostonról szólva arról beszélt, hogy a politikus a reformkor és a kiegyezés korszakában volt a magyar történelem és kultúra egyik meghatározó személyisége. Trefort Ágoston az oktatásban látta a magyar nemzet jövőjét, a szakoktatásban a magyar ipar fejlődésének kulcsát - mondta.

Kásler Miklós hangsúlyozta: a két díj névadójának az volt a legfőbb célja, hogy a magyar nemzetet óvják és műveljék, ápolják és gyarapítsák kultúránkat. Nemcsak kiváló magyar emberek voltak, hanem példaképek is.

Trefort Ágoston-díjban részesült Barta Judit, a Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola nevelési igazgató-helyettese, Elek Noémi Andrea, a Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola intézményvezetője, Hajnissné Anda Éva, a Közép-Budai Tankerületi Központ tankerületi igazgatója, Pallos János, a Tatabányai Szakképzési Centrum nyugalmazott intézményvezetője, Varsányiné Varga Irén Erzsébet, az Érdi Szakképzési Centrum Kiskunlacházi Szakképző Iskola tanára, Veress Attiláné, a Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa, Nyírő Zsuzsanna, az Európai Iskolák szakfelügyelője, valamint Péter Sándor, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanára.

(MTI)