Miközben Közép-Európa egyre erősebb gazdaságilag, tudományosan és infrastrukturálisan, az "agyelszívás" egész Európa problémája - mondta az emberi erőforrások minisztere, mielőtt a V4 országok képviselőivel közösen a tehetséggondozást érintő nyilatkozatot írt alá pénteken, a Parlamentben.

Balog Zoltán beszédében azt mondta, a képzett, minőségi munkaerő keletről nyugatra történő vándorlásának jelenségével mindenképpen foglalkozni kell, miközben büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország a teljes foglalkoztatottság felé halad.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Hozzátette ugyanakkor, hogy a munkaerő-vándorlás az unión belül magától értetődő és üdvözlendő jelenség mindaddig, "amíg van hazatérés", hogy a tapasztalatokat, a tudást országaikban fogják kamatoztatni.

Balog Zoltán azonban fontosnak nevezte az identitástudat kérdését. Mint mondta, ha olyan iskolákba járnak a gyerekeink, ahol nem csak a versenyképességet erősítik bennük, hanem a "nemzethez tartozás tudatát" is, akkor a haza hívó szó lehet.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Ebben is vannak közös értékeink és közös feladataink is - emelte ki a miniszter.

(MTI)