Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel - mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Kásler Miklós az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről közölte: a kormány régóta foglalkozik az egészségügy átalakításával, fejlesztésével, és ezt a folyamatot a koronavírus-járvány felgyorsította.
"Nagyon markánsan rámutatott a magyar egészségügy erényeire, és rámutatott azokra a viszonyokra is, amelyeken célszerű nagyon gyorsan változtatni" - fogalmazott.
Közölte, a törvény tervezetéről az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével nem egyeztetett a kormány, hanem csak a Magyar Orvosi Kamarával, és a MOK javaslatát fogadta el.
Szeptember 30-án három fizetésemelési javaslatot tettek le kormány elé, és ezek között szerepelt a kamara javaslata is, amelyet a miniszterelnök elfogadott; ennek egyik lényege a háromlépcsős béremelés - tette hozzá.
A törvény - bár a közvéleményt elsősorban az orvosok béremelése és a hálapénz büntethetősége érdekli - nagyon kiterjedt, és olyan "tételek" vannak benne, amelyek hetvenéves adósságot törlesztenek. "Valóban azt lehet mondani, hogy korszakos a törvény, mert a magyar egészségügyet teljesen új pályára állíthatja" - fogalmazott Kásler Miklós.
Hozzátette: a jogszabály véget vet a hálapénznek, amely eddig jelentősen torzította az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt, másrészt pedig azzal járt, hogy az orvosok anyagilag ki voltak szolgáltatva a betegeknek.
Kásler Miklós szólt arról is, hogy az új jogszabály a törvényeség és a rendezettség irányába mozdítja el az egészségügyet, ugyanakkor a magán- és az állami praxisok szétválasztása további jogszabályok megalkotását igényli.
A miniszter szerint az új törvénynek köszönhetően a külföldön dolgozó magyar orvosok egy része várhatóan hazajön, ráadásul a bértábla a kezdő orvosok számára is áttekinthető, világos jövőképet vázol fel.
A jogszabály nem vonatkozik a háziorvosokra, velük kapcsolatban további lépések várhatók. Hasonló a helyzet a nővérekkel, de az ő esetükben a fizetésemelés folyamatos, "és azt tudom mondani, hogy 2019 és 2022 között a nővéri fizetések a két és félszeresükre emelkednek" - mondta Kásler Miklós.
A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament kedden.
(MTI)