Balog Zoltán szerint a reformáció fél évezredes jubileumán a magyar egyházak együttlétét kell hozzátenni a reformáció igazához.

Az emberi erőforrások minisztere a kolozsvári Farkas utcai református templomban, a Reformáció éve erdélyi főrendezvényén tartott beszédében arra figyelmeztetett, hogy az ünneplőknek, a magyar egyházak képviselőinek együtt kell maradniuk és tovább menniük. "Ezt az együttet kell hozzátennünk a reformáció igazához" - fogalmazott a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Balog Zoltán Arany János Walesi bárdok balladáját idézve jelentette ki: a Református Teológiai Intézetbe átvonuló lelkészek és világiak nem lángsírba mennek dalolva, hanem arra készülnek, hogy együtt munkálják a lelki szellemi megújulást.

"Ha magunknak, magunkért viselnétek a palástot, fogadnánk el a hívek, a választók bizalmát, akkor méltatlanok lennénk mind a kettőre" - fogalmazta meg. Hozzátette: tisztesség és felelősség másokért tenni, és ehhez nem elég a szakma kitanulása, szükség van Isten kegyelmére, az elhívására.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A kolozsvári ünnepi istentiszteleten Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Kozma Zsolt nyugalmazott teológiai professzor prédikációjában kijelentette: ha nem is tudjuk, mi lesz ezután, hogy megtelik-e 500 év múlva is a kolozsvári Farkas utcai templom, de "hinni kell, hogy Isten velünk van, és ha ő velünk, kicsoda ellenünk". Azért könyörgött, hogy az ige hódító útjába se külső ellenség, se a saját bűnünk ne álljon.

Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a Kolozsváron született Dávid Ferencre, az Unitárius egyház alapítójára emlékeztetett az évfordulón. Úgy vélte az erdélyiek bölcsességére vall, hogy 1568-ban a rendek törvénybe iktatták, "hitéért senkit üldözni nem szabad, mert a hit Isten ajándéka". Ez a határozat teremtette meg azt a történeti lehetőséget, hogy Erdélyben az unitárius felekezet egyházzá tudott szerveződni, és meg tudott maradni.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke az erdélyi hegyek között több mozdony által vontatott csíksomlyói zarándokvonatokkal példázta, hogy az erők összeadására van szükség a cél eléréséhez. "Akkor tudunk nagy célokat elérni, ha úgy, mint a mozdonyok, összeadva erőinket együtt húzzuk a lelki szerelvényt a cél felé. Egymásra vagyunk utalva" - fogalmazott.

A magyar kormánytól kapott segítséget egy olyan mozdonyhoz hasonlította, mely hátulról tolta meg a szerelvényt. Elmondta, az 500 éve szórványban működő egyháza a példa arra, hogy van bizonyság a túlélésre.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A magyarországi református egyház üdvözletét Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerületét Csűry István püspöke, a protestáns egyházak világi vezetőinek az üdvözletét pedig Farkas Emőd, az unitárius egyház főgondnoka tolmácsolta.

(MTI)