A 2018-as év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit tüntette ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szervezete Budapesten pénteken.

Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a rendezvény fővédnöke azt mondta, a társadalom benyomása egy kórházról mindig attól függ, miként állnak helyt az ápolók, empátiával viseltetnek-e a betegek iránt. A magyarokra mindig jellemző volt, hogy megértették nemzettársaikat, a keresztényekre pedig, hogy a szeretet jegyében közeledtek egymáshoz, törődtek a rászorulókkal - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula

A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MESZK. Kásler Miklós azt mondta, hogy a tárca szeretne és hajlandó együtt dolgozni a kamarával.

A MESZK Kossuth Zsuzsannát - Kossuth Lajosnak a legelső katonakórházakat megszervező húgát - ábrázoló, a Magyar Nemzeti Bank által tavaly kibocsátott ezüst emlékérmét ajándékozott a miniszternek.

Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy közel áll a szívéhez a magyar egészségügyi társadalom azon rétege, amely a vállán viseli a betegek ápolásának, gondozásának terheit. Mindenki tudja, hogy ezek az emberek megterhelő munkát végeznek, több műszakban dolgoznak, zömük arcáról azonban soha nem fogy el a mosoly és mindig van egy kedves szavuk - mondta, kiemelve: a pácienseknek sokat jelent egy érintés.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula

A miniszter "nagy magyar asszonynak" nevezte mások mellett Kossuth Zsuzsannát, valamint Nagy Lajos király édesanyját, Piast Erzsébetet; utóbbi kertjének növényeiből gyógyszereket állítottak elő, amelyeket a rászorulókhoz juttattak el.

Sok ezer, tízezer ápolónő volt mindig ott, ahol szükség volt rá, dolgozott nyomorúságos körülmények között, fagyban, hidegben - nyomatékosította Kásler Miklós, megköszönve a támogatást ifjúkora nővéreinek, akik bevezették a sebészet kezdeti lépéseibe. A miniszter azt hangoztatta, hogy a nővéri karra mindig számítani lehetett abban a több mint negyed évszázadban, amely alatt egy nagy intézetet vezetett.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula

Az ünnepségen átadták az év kiváló szakdolgozója díjat, amelyet idén Ádám Anett diplomás ápoló, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház sebészeti osztályának főnővére kapott. Elismerték Pércsyné Fábián Krisztina, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriai főnővérének munkáját is.

Az év elhivatott fiatal szakdolgozója pályázatot hatodszorra hirdették meg, a díjat Guczogi Gábor, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház sürgősségi osztályának intenzív szakápolója, diplomásápoló-hallgató vehette át. Elismerték mellette Szabó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika hematológiai részlegének osztályvezető főnővérének, valamint Gránási Bettina, a Szegedi Tudományegyetem neurológiai klinika akut stroke osztálya ápolójának tevékenységét is.

Az év kiváló szakdolgozói közössége díjat a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ sürgősségi betegellátó önálló osztálya érdemelte ki. Kiemelték a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szeptikus részlegét is.

A családok évéhez kapcsolódóan a MESZK pályázatot hirdetett A legtöbb egészségügyi szakdolgozót adó magyar család címre. A Komárom-Esztergom megyében élő Fekete-Kiss-Lutring rokonságban tizenkét szakember található, nyolc közülük jelenleg is aktív egészségügyi szakdolgozó. Jutalmazták még Szolárd Józsefnét és családját Pest megyéből, ők tizenhat szakdolgozót adtak az egészségügynek, közülük négyen ma is dolgoznak.

(MTI)