Az idei csíksomlyói búcsú eltér a korábbiaktól - mondta szombaton az MTI-nek telefonon Csíkszeredából az emberi erőforrások minisztere, utalva arra, hogy a kegyhelyet egy héttel ezelőtt felkereste Ferenc pápa, és misét mutatott be.

Kásler Miklós felidézte, hogy milyen feladata volt az eseménnyel kapcsolatban az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi): a tárca előkészítette a pápalátogatást, hogy a pápa érzékelje az erdélyi római katolikus egyház "ősiségét, folyamatosságát, jelenlétét", és azt a jelentős szerepet, amelyet az évszázadok során betöltött. A minisztérium különböző ismertetőket adott át neki, többek között a magyar szenteket bemutató könyvet. Eljuttatták Csíkszeredába a Szent László-ereklyét, amely ott volt a pápa által bemutatott szentmisén a Csíksomlyói nyeregben.

A minisztérium a pápalátogatást követő hetet kitöltötte kulturális, művészeti, történelmi hagyományőrző előadások sorozatával. Hat magyarországi színház tartott előadást Székelyföldön. A Magyarságkutató Intézet 144 történelmi előadást tartott történelmi, néprajzi, kulturális témakörökben. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és a Magyar PEN Club együttesen készített programokat. Ezenkívül négy, szabadtéren kialakított színpadon helyi együttesek léptek fel, továbbá mintegy 50 ezer tájékoztató füzetet osztottak szét - sorolta.

A miniszter szólt arról, hogy szombaton Hargita megye vezetőivel, valamint Csíkszereda polgármesterével találkozott. A nap folyamán egyebek között részt vesz a csíksomlyói búcsún, később Szépvízre utazik, ahol a szintén misén vesz részt, majd Dévára megy, ahol megtekinti a Mária Evangéliuma előadást. A darab megtekintését követően az előadásokból befolyó összeget Böjte Csaba atya részére adják át.

(MTI)