Magyarország és Ausztria gazdag közös múlttal rendelkezik, a közös és a saját egyéni történelmet pedig inspirációul kell használni a 21. századi Európában - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, az Osztrák Kulturális Fórum alapításának 40. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.

Balog Zoltán arról beszélt, hogy a kommunizmus alatt a német nyelv jelentette a hidat Európa azon részéhez, amelyhez Magyarország mindig is tartozott, a rendszerváltás után azonban veszített jelentőségéből.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

De a német nyelvű Andrássy Egyetem megalapításával valamelyest ismét jelentőséget nyert, és az Osztrák Kulturális Fórum is jelentősen hozzájárul a közös identitás fenntartásához - tette hozzá.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy az osztrákok jellemzően mindig a párbeszédet keresik, szeretnék megismerni a másikat, míg a magyaroknak inkább a saját identitásuk a fontos.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A kommunikáció és az identitás azonban szorosan összefügg, hiszen ahhoz, hogy valakivel beszélgetésbe tudjunk bocsátkozni, tudnunk kell, kik vagyunk - mondta Balog Zoltán.

(MTI)