Az óvoda a magyar oktatási rendszer egyik legjobban kifejlődött, legfontosabb eleme - vélekedett az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján csütörtökön, miután látogatást tett egy XVII. kerületi intézményben.

Kásler Miklós azt mondta, az óvoda küldetése, hogy a gyermekek alapvető készségeit fejlessze. Érzelem- és értékorientált ismeretanyag megszerzése a cél - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Földházi Árpád

Közölte: azt szeretné, ha a gyermekek a nemzeti identitás és a klasszikus értékek elemeivel, valamint az egészséges élet alapvető követelményeivel találkoznának.

Felidézte, hogy a meglátogatott csoportok megismerkedtek a fogmosás fontosságával, és folyamatosan mozogtak. Ez azért lényeges, mert kedvezőtlen, hogy a magyar óvodások jelentős része, 25-30 százaléka túlsúlyos - hangsúlyozta.

Kép letöltéseFotó: Földházi Árpád

A tárcavezető felidézte, hogy 2015. szeptember 1-je óta már hároméves kortól kötelező óvodába járni. Míg 2010-ben a hároméves gyermekek 74,1 százaléka nyert óvodai elhelyezést, arányuk a 2017/2018-as nevelési évben 84 százalékra emelkedett.

Az óvodai férőhelyek száma 9200-zal nőtt 2010 óta. Ezzel párhuzamosan emelkedett az óvodapedagógusok száma: 1200-zal többen foglalkoznak a gyermekekkel, mint hét éve. Az ő bérük 2010-2017 között átlagosan 50 százalékkal nőtt, és ez a tendencia a jövőben is folytatódik - sorolta Kásler Miklós.

Kitért arra, hogy a kormány döntése alapján a következő években száz új óvoda épül, legalább nyolcvanat pedig felújítanak.

Kép letöltéseFotó: Földházi Árpád

A miniszter úgy vélekedett, hogy jó helyre jut a kabinet folyamatos támogatása.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy a magyar óvodák alapfeladata az egészséges életmódra nevelés, az érzelmi, erkölcsi, anyanyelvi, értelmi fejlesztés. A 2018. szeptember 1-jétől hatályos, módosított alapprogramban még hangsúlyosabb szerepet kap egyebek mellett a nemzeti identitástudat, a keresztény kulturális értékek, a hazaszeretet kialakítása, valamint az egészséges életmód.

A verselés kiegészül a népmesék, a népi hagyományokat felelevenítő rigmusok elemeivel.

Kép letöltéseFotó: Földházi Árpád

Kitértek arra, hogy a kormány 2014-2018 között csaknem 7,8 milliárd forintot biztosított óvodafejlesztési projektekre és a gyermekétkeztetési feltételek javítására.

Tavaly elkezdődött a katolikus egyház országos óvoda- és iskolafejlesztési programja, amelynek keretében nagyjából száz új óvodát hoznak létre, csaknem nyolcvanat pedig felújítanak. A kabinet a programra 75 milliárd forintos támogatást biztosít.

A települési önkormányzatok a 2019-es költségvetési törvény alapján mintegy 150 milliárdot kapnak az óvodapedagógusok és az ő munkájukat közvetlenül segítők bértámogatására.

Az óvodák működtetési támogatása 23 milliárdról 27 milliárdra - 81 700 forint/főről 97 400 forint/főre - emelkedik az idén - olvasható a sajtóanyagban.

(MTI)