Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban.
Az ünnepségen Balog Zoltán elmondta: A márciusi ifjak hagyatékukat kiáltották a világba: legyen béke, szabadság és egyetértés. Minden pont egy-egy mérce, mérce az életük és a haláluk is - fogalmazott a miniszter.
A miniszter a díjazottakhoz szólva elmondta: A teremtő szabadság szellemében hasonlítanak a márciusi ifjakhoz, akiknek a szabadság nem csak külső burok vagy feltételrendszer volt. A díjazottak akkor is alkottak, teremtettek és örömet szereztek a magyaroknak, amikor hiányzott a szabadság. „A belső késztetésük, akaratuk és erejük vezette őket ezen az úton.” - hangsúlyozta a miniszter.
A tárca vezetője kiemelte: 1848-49 egyetértése mérceként szolgál. Öntudatos nemzeti magyar cinkosság volt ez, amire ma is szükségünk van a köz érdekében. Ez kellene Brüsszelben, Moszkvában, Berlinben, Washingtonban, sőt talán leginkább Budapesten – tette hozzá.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat adott át:
- Farkas Árpád, József Attila-díjas költő, író, az MMA rendes tagja,
- Király László, József Attila-díjas költő, író, műfordító, az MMA rendes tagja részére.
A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:
- Benkő Imre, Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes művész, az MMA rendes tagja,
- Lantos István, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész, az MMA rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora és volt rektora,
- Sümegi Eszter, operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese,
- Szegő György, a Jászai Mari-díjas látvány- és díszlettervező, Ybl Miklós-díjas építész, művészeti író, érdemes művész, a Műcsarnok ügyvezető igazgatója,
- Szombathy Gyula, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész,
- Venczel Vera, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.
A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:
- Berkes Kálmán, Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, karmester, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője,
- Dévai-Nagy Kamilla, Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Krónikás Zenede alapító igazgatója,
- Erdélyi Tibor, Erkel Ferenc-díjas koreográfus, tánc- és fafaragó művész, a Népművészet Mestere, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja,
- Fassang László, Liszt Ferenc-díjas orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa,
- Gombár Judit, Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező,
- Horváth Lajos Ottó, Jászai Mari-díjas színművész,
- Kótai József, Ferenczy Noémi-díjas ötvös- és éremművész, az MMA rendes tagja,
- Lendvay József, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész,
- Monori Lili, Jászai Mari-díjas és Balázs Béla-díjas színművész,
- Nagy Mari, Jászai Mari-díjas színművész,
- Pázmándi Antal, Ferenczy Noémi-díjas szobrász- és keramikusművész,
- Somogyi Pál, Ferenczy Noémi-díjas iparművész, belsőépítész, az MMA rendes tagja,
- Szikora János, Jászai Mari-díjas rendező, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója,
- Tardy László, Liszt Ferenc-díjas karnagy, az MMA rendes tagja, a Budavári Nagyboldogasszony Főplébánia (Mátyás-templom) kántor-karnagya,
- Tátrai Tibor, Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző, a Tátrai Band, a Latin Duó és a Tátrai Trend zenekarok alapítója és vezetője,
- Zányi Tamás, Balázs Béla-díjas hangmérnök.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi és tudományos teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjat adott át:
- Hollós László, rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő,
- Juhász Róbert, hangmérnök,
- Mátyássy Áron, film- és tv-rendező,
- Szederkényi Miklós, gyártásvezető, producer részére.
Kiemelkedő fotóművészeti, fotószakírói tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:
- Horváth Mária Judit, fotóművész,
- Pataky Zsolt, fotóművész, fotóriporter.
Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült:
- Bánky Gábor, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze,
- Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője,
- Csőre Gábor, a Vígszínház színművésze,
- Gidró Katalin, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze,
- Gubás Gabriella, a Thália Színház színművésze,
- Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze,
- Molnár Nikoletta, a Szolnoki Szigligeti Színház színművésze.
Kiemelkedő zenés színházi rendezői tevékenysége elismeréseként Nádasdy Kálmán-díjat vehetett át:
- Szabó Máté, rendező, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
A táncművészet terén kiemelkedő alkotói, előadói, tudományos és pedagógiai tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjban részesült:
- Pap Adrienn, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,
- Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti főmunkatársa, koreográfusa.
Kiemelkedő cirkuszművészeti tevékenysége elismeréseként Hortobágyi Károly-díjban részesült:
- Russnák Norbert, artistaművész.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjat adott át:
- Bella Máté András, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi tanársegédje,
- Horváth Márton Levente, orgonaművész, zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára részére.
Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült:
- Csík Gusztáv, zongoraművész,
- Klukon Edit, zongoraművész,
- Lajkó Félix, hegedűművész,
- Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese,
- Herczku Ágnes, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes előadóművésze.
Kiemelkedő zenetudományi, és zenei ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként Szabolcsi Bence-díjat vehetett át:
- Dr. Domokos Zsuzsanna, zenetörténész, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója.
Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:
- Haber Szilvia Adél, ipari formatervező, művésztanár,
- Marcell Tamás, tervezőgrafikus,
- Püspök Balázs, formatervező, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézet, Formatervező Intézeti Tanszék egyetemi adjunktusa,
- Schuszter István Gusztáv, ékszertervező ötvösművész,
- Szigeti Szilvia, textiltervező.
Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat vehetett át:
- Asztalos Zsolt, képzőművész,
- Haász Ágnes, grafikusművész,
- Kelemen Zénó, szobrászművész,
- Nagy Gábor Mihály NAGÁMI, szobrászművész,
- Ötvös Zoltán DLA, festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa,
- Szabó Ábel, festőművész,
- Tóth Csaba, festőművész, a Nyugat Magyarországi Egyetem főiskolai docense.
A kortárs képzőművészet területén végzett kiemelkedő műkritikusi, kurátori tevékenysége elismeréseként Németh Lajos-díjban részesült:
- Jurecskó László, művészettörténész, műkereskedő.
Kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjat vehetett át:
- Ablonczy László Ferenc, esszéíró, kritikus, színház- és kultúrtörténész,
- Bényei Tamás, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, műfordító, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára,
- Dr. Falusi Márton, költő, esszéista, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa,
- Farkas Wellmann Endre, költő, szerkesztő,
- Nagy Koppány Zsolt, író, műfordító, szerkesztő, a fővárosi Szárcsa Általános Iskola tanára,
- Tari István, költő, író, képzőművész,
- Lanczkor Gábor, költő, regényíró.
Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:
- Faggyas Sándor, a Magyar Hírlap lapszerkesztője,
- Madocsai Bea Veronika, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője,
- P. Szabó Ernő, művészettörténész, újságíró.
A kultúra érdekében - hosszabb időn át – művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjat vehetett át:
- Balázs Istvánné, a Petőfi Irodalmi Múzeum gazdasági igazgatója,
- Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója,
- Vass József, a Honismereti Hagyományőrző Szabadidő Klub elnöke.
Az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai munkája elismeréseként Semmelweis-díjat vehetett át:
- Dr. Sélleiné Márki Mária Klára, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt főigazgatója,
- Dr. Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese.
Az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült:
- Dr. Balogh Emil, a csopaki háziorvos, oktató családorvos,
- Dr. Bartyik Katalin, a Szegedi Tudományegyetem, Általános Orvostudományi Kar, Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ egyetemi docense,
- Dr. Decastello Alice, budapesti háziorvos, felülvéleményező főorvos, címzetes egyetemi docens,
- Dr. Flaskó Tibor, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Urológiai Klinika igazgatója, egyetemi docens,
- Prof. Dr. Jermendy György, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főorvosa,
- Dr. Kőszeginé Dr. Szalai Hilda, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese,
- Dr. Párducz László, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa,
- Dr. Sikorszki László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház osztályvezető helyettes főorvosa,
- Dr. Sólyom János, a Semmelweis Egyetem II. sz Gyermekgyógyászati Klinika nyugalmazott egyetemi tanára,
- Dr. Szabó János, a fővárosi Szent Rókus Kórház orvosigazgatója,
- Dr. Vadász Pál, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főigazgató-helyettese,
- Zsoldos Gézáné Dr. Tóth Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Konzerváló Fogászati Klinika igazgatója, egyetemi docens.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Pro Sanitate díjat vehetett át az egészségügyben való kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként:
- Dr. Bauknecht Éva, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet megbízott osztályvezető szakorvosa,
- Göncölné Dr. Muhari Ágnes, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Észak-alföldi Területi Hivatalának osztályvezetője,
- Dr. Havasi Antal, a XIII. Kerületi Egészségügyi Szolgálat Közhasznú Nonprofit Kft. radiológus főorvosa,
- Dr. Hronszky István, a Szabó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézet urológus főorvosa,
- Dr. Szikszai Elek Sándor, Taktaharkány nagyközség háziorvosa,
- Dr. Szűcs Miklós, a Semmelweis Egyetem klinikai főorvosa,
- Ungár Tamás Lászlóné dr. Polyák Éva, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet adjunktusa,
- Veresné dr. Bálint Mária, a Semmelweis Egyetem főiskolai docense,
- Dr. Weiner József, a Bajai szent Rókus Kórház főorvosa.
Az egészségügy területén végzett eredményes, példamutató tevékenysége elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült:
- Dr. Bedők Zsuzsanna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Közép-dunántúli Területi Hivatalának osztályvezetője,
- Dr. Böcskei Csaba PhD., a Szent Borbála Kórház osztályvezető főorvosa,
- Dr. Földváry Erzsébet, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztályának egészségbiztosítási szakértője,
- Gál Mária, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Ápolási Igazgatóságának ápolási igazgatója,
- Gerbovits Hildegárd, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet anyagbeszerző, gépkocsivezetője,
- Gömöry László, a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának közegészségügyi-járványügyi felügyelője,
- Dr. Major Eisler István Zsolt, a Szent Borbála Kórház főorvosa,
- Oroszváriné Pap Erika, a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának megyei vezető védőnője,
- Schmid Mária, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet vezető asszisztense,
- Szabácsikné Bucsek Anna, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet vezető asszisztense,
- Dr. Szentgyörgyi László, a Szent Borbála Kórház Infektológiai Szakrendelőjének szakorvosa,
- Tóth Istvánné, Országos Egészségbiztosítási Pénztár Észak-magyarországi Területi Hivatalának osztályvezetője.
Az egészségügyben végzett felelősségteljes, példamutató munkájuk elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült:
- A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Anyaggazdálkodási Osztálya,
- Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Hospice Palliatív Terápiás Osztálya.
(EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)