Az összetartozás fontosságát hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Nógrád megyei Ráróspusztán, ahol a Példakép tábor létrehozásának ötödik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.
A Példakép tábor zöld pólójában érkező Balog Zoltán - aki, mint minden vendég, a hátrányok leküzdését jelképező hálórendszeren át jutott be a táborba - a résztvevőket hatalmas emeletes tortával lepte meg a jubileumon.
A szombaton kezdődött egyhetes programon idén 85, nyolc és tizenkét év közötti hátrányos helyzetű gyerek vett részt a németországi Hanns Seidel Alapítvány és a Polgári Szécsényért Alapítvány szervezésében.
Balog Zoltán, a tábor fővédnöke köszöntőjében azt emelte ki, a táborban az a legfontosabb, hogy nem vagyunk egyedül, társaink vannak, mert a legnagyobb kincs a másik ember.
Az általa vezetett minisztérium elnevezése is annak fontosságát fejezi ki, hogy legyen embertársad, legyenek társaid, akikre számíthatsz az életben - fogalmazott.
A miniszter a gyerekeknek azt mondta, számíthatnak rájuk a felzárkózásban, az iskolában, a munkahelyteremtésben, "azt szeretnénk, ha boldogulnátok az életben".
A táborozóknak a heti programban bemutatót tartott a Cserhát Mentőkutyás Egyesület, bemutatták hivatásukat a rendőrök, és apácák is beszélgettek velük az elfogadásról. Tanultak a táborozók egyebek mellett kézművességet, közösségépítést, állatvédelmet, foglalkoztak drogprevencióval, a cigány nép eredetével és a jövőképpel is.
A ráróspusztai Példakép tábort öt évvel ezelőtt Nagy Andor (Fidesz-KDNP), a térség akkori országgyűlési képviselője kezdeményezésére szervezték meg először. A tábor célja, hogy olyan jövőképet állítsanak a résztvevők elé, amiért érdemes tanulni.
(MTI; kormany.hu)