Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár Eötvös József-, Apáczai Csere János-, Szent-Györgyi Albert-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat adott át pedagógusnap alkalmából a Pesti Vigadóban.
A miniszter az ünnepségen hangsúlyozta: A pedagógusok munkája nem helyi, hanem országos ügy, része az emberi erőforrás megteremtésének és megújításának, amely nélkül egyetlen ország sem lehet sikeres. „A pedagógusnap kifejezi azt, hogy vannak olyan értékek, amelyek iránt együtt vagyunk elkötelezettek és azt szeretnénk, hogy ezek az értékek az életünk részévé váljanak”- tette hozzá.
Balog Zoltán kiemelte: az oktatásnak és nevelésnek folyamatosan meg kell újulnia és alkalmazkodnia kell az új körülményekhez. „Csak akkor rendezhetjük újra a köznevelés rendszerét, ha meg tudunk egyezni a célban: a gyermek mindenek felett”. A miniszter szerint a köznevelési kerekasztalnak üzenete az, hogy párbeszédet kell folytatni. Közel 70 szakmai szervezet tartotta fontosnak ezt a közös célt, fogadta el a meghívást és vesz részt a köznevelési kerekasztal körül folyó szakmai párbeszédben. „Ha megadjuk egymásnak a megfelelő tiszteletet, akkor számos ellentétet feloldható” – hangsúlyozta a tárca vezetője.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, kiemelkedő oktató-nevelő munkája, életpályája, a pedagógus élethivatás melletti elkötelezettsége elismeréseként Eötvös József-díjat adott át:
Ácsné Szily Éva, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gyakorlatvezető didaktika tanára, mentor tanára részére,
Dr. Antus Sándor, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar professor emeritusa részére,
Koósné Sinkó Judit, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar mestertanára részére,
Dr. Lakatos Szilvia, a Pécsi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Neveléstudományi Intézet egyetemi adjunktusa részére,
Melo Ferenc, a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola igazgatója részére,
Dr. Szebedy Tas, a Budapest XII. kerületi Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola igazgatója részére,
Takács Géza József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa, az Új Pedagógiai Szemle főszerkesztője részére,
Dr. Tevesz Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi docense, oktatási dékánhelyettese részére.
Kiemelkedő hatású oktatási – nevelési - gyógypedagógiai munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként Apáczai Csere János-díjat vehetett át:
Dr. Áprily Szilvia, a Kaposvári Egyetem, Agrár- és Környezettudományi Kar egyetemi docense, oktatási és akkreditációs dékánhelyettese,
Arató László, a Budapest XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola intézményvezetője,
Balatoni Tamásné, a Magyarmecskei Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője,
Barják Gyöngyi, a Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gyógypedagógusa,
Dr. Beke János, a Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára,
Benke Lászlóné, a szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola néptánctanára,
Besesekné Prof. Dr. Molnár Gyöngyvér, a Szegedi Tudományegyetem, Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára,
Csákányiné Sági Ágnes, a Budapest III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagóiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon gyermekotthoni intézményegység-vezetője,
Deckerné Dr. Majer Zsuzsanna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar egyetemi docense,
Dr. Erdődi Ferenc, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára,
Dr. Fest Sarolta, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kar főiskolai tanára,
Földházi Péterné, a Budapest II. kerületi Palotás Gábor Általános Iskola gyógypedagógusa,
Dr. Gerber Gábor, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar dékánja, egyetemi docense,
Gödri Enikő, a Budapest II. kerületi Budenz József Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa,
Görög Imréné, a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola igazgatója,
Gráf Zsuzsanna, a Budapest XII. kerületi Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola középiskolai tanára, az Angelica Leánykar karnagya,
Gyurina Éva, a Somogy Megyei Duráczky József Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium intézményvezetője,
Hartyányi Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, a Nemzetközi Kodály Társaság tiszteletbeli tagja, művésztanár,
Dr. Huszthy Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar egyetemi tanára,
Jurecz Emil, a Budapest XVII. kerületi Szabadság Sugárúti Általános Iskola igazgatója,
Kaukerné Romhányi Anikó Etelka, a várpalotai Várkerti Általános Iskola Vásárhelyi András Tagiskolájának pedagógusa,
Prof. Dr. Kecskeméti Valéria, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet professor emeritája,
Kocsár Miklósné Herboly Ildikó, zenepedagógus, karvezető, a Kodály-módszer képviselője, a Nemzetközi Kodály-társaság volt alelnöke,
Kovácsné Krusevits Bernadett, a Győri Arany János Angol-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezetője,
Lukácsi Huba, a Budai Sziszterci Szent Imre Gimnázium nyugalmazott zenetanára, diákszínpad vezetője, rendező tanára,
Matókné Misóczki Mária, a szekszárdi Garay János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,
Mátrai Balázsné, az ösküi Tasner Antal Általános Iskola pedagógusa,
Mező-Halász Krisztina, a Nyíregyháza Huszár-telepi Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója,
Munkácsiné Kolozsi Katalin, a buji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Művészeti Iskola intézményvezetője,
Dr. Nagy Lajos, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar egyetemi docense,
Dr. Orbán Jolán, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára,
Orosz Lászlóné, az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanára,
Pap Gábor Sándorné, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar egyetemi docense,
Pásztorné Fenyves Lenke, a gyöngyöshalászi Széchenyi István Általános Iskola tanára,
Prekop Csilla, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház gyógypedagógusa,
Rajnainé Sima Etel, a Budapest V. kerületi Hild József Általános Iskola intézményvezetője,
Rideg István, a karcagi Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott középiskolai tanára,
Rózsáné Czigány Enikő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar gyógypedagógusa, szaktanára, fogyatékosság-ügyi referense,
Rozsnyai Margit Terézia, a hernádvécsei Körzeti Általános Iskola pedagógusa,
Simonné Dr. Pallós Piroska, a Kaposvári Egyetem Művészeti Kar egyetemi docense, megbízott oktatási és minőségbiztosítási dékánhelyettese,
Sorki Dala Andor, festő- és grafikusművész, költő, művésztanár,
Stummer Mária, a zalaegerszegi Nyitott ház Óvoda, Általános Iskola, Fejlesztő Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógiai tanára, igazgatója,
Szabó László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola bölcsész tanára, tagozatvezetője,
Szabóné Mátrai Marianna, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének megbízott vezetője,
Dr. Szikora Béla, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi docense,
Tihor Lászlóné, a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa,
Tóthné Szabó Anna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezető-helyettese, gyógypedagógusa,
Tündik Tamás, a Budapest XI. kerületi Domokos Pál Péter Általános Iskola pedagógusa, néptáncoktatója,
Dr. Varga László, a Nyugat-magyarországi Egyetem, Benedek Elek Pedagógiai Kar tudományos és külügyi dékánhelyettese, egyetemi docense,
Dr. Végh Lászlóné, nyugalmazott középiskolai tanár, a Bolyai János Matematika Társulat tagja,
Prof. Dr. Vetter János, a Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar egyetemi tanára,
Vighné Károlyi Katalin, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium intézményvezetője,
Zátonyi Sándor, a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa.
A felsőoktatás területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkájáért, illetve iskolateremtő, nemzetközi szinten is elismert tevékenységéért Szent-Györgyi Albert-díjat vehetett át:
Prof. Dr. Badó Attila, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar intézetvezető egyetemi tanára,
Dr. Felinger Attila, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar egyetemi tanára,
Dr. Gyurcsányi Ervin Róbert, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar egyetemi docense,
Dr. Halász Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar egyetemi tanára,
Prof. Dr. Hornung Erzsébet, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar egyetemi tanára,
Dr. Karlinger Kinga, a Semmelweis Egyetem tudományos főmunkatársa,
Kerecsen Istvánné dr. Rencz Márta, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi tanára, tanszékvezető-helyettese,
Dr. Micheller Magdolna, a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár és Egészségtudományi Kar főiskolai tanára,
Dr. Nagy Ágnes, a Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar egyetemi tanára,
Dr. Sass Miklós, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar egyetemi tanára,
Dr. Simonyi Sándor, a Trigon Electronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója,
Dr. Szekeres Júlia, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ egyetemi tanára,
Dr. Turcsányi-Szabó Márta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar egyetemi docense,
Dr. Váradi Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára.
Kiemelkedő óvodapedagógiai munkájáért, valamint az óvodapedagógus képzésben végzett tevékenysége elismeréseként Brunszvik Teréz-díjat vehetett át:
Balogh Ferenc Zoltánné, a Budapest XXI. kerületi Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Tündérkert Tagóvodájának óvodapedagógusa,
Barcsák Pálné, az Arnóti Napközi Otthonos Óvoda óvodavezetője,
Csendesné Nagy Judit, a Budapest XX. kerületi Kerekerdő Óvoda Bóbita Tagóvodájának óvodapedagógusa,
Döllesné Nagy Anikó, az Ozorai Mesevár Óvoda intézményvezető-helyettese,
Elek Zoltánné, a kengyeli Napsugár Művészeti Modellóvoda óvodapedagógusa,
Glatz Katalin, a miskolci Napraforgó Óvoda intézményvezetője,
dr. Gordánné Oláh Márta, a győri Bartók Óvoda óvodavezetője,
Hakkel Edit, a veszprémi Kastélykert Körzeti Óvoda óvodapedagógusa,
Hegyiné Bóné Katalin, a Budapest XXII. Kerületi Egyesített Óvoda Várkastély Tagóvodájának óvodapedagógusa,
Hermann-né Eger Márta, a rákosmenti Hófehérke Óvoda óvodavezető-helyettese,
Horinkáné Kiss Melinda, a Budapest XVI. kerületi Margaréta Óvoda vezetőhelyettese, óvodapedagógusa,
dr. Józsa Éva Magdolna, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógia Kar egyetemi docense,
Kranzné Molnár Judit, a gilvánfai Csupaszív Óvoda óvodavezetője,
Lassu Tamásné, a várpalotai Forrás Evangélikus Keresztyén Óvoda óvodavezetője,
Léka Gézáné, a Budapest XIV. kerületi Tihany Óvoda óvodapedagógusa,
Molik Edit Zsuzsanna, a kaposvári Bajcsy-Zsilinszky Utcai Központi Óvoda óvodavezetője,
Motika Teréz, a pilisszántói Napköziotthonos Óvoda óvodapedagógusa,
Nagyné Árgány Brigitta, a Kaposvári Egyetem adjunktusa,
Papp Lászlóné, a Budapest XXI. kerületi Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda Kádár Katalin Tagóvodájának óvodapedagógusa, volt óvodavezetője,
Petrezselyemné Forgács Magdolna, a tiszakécskei Városi Óvodák és Bölcsőde Arany János Utcai Óvoda tagintézmény-vezetője, óvodapedagógusa,
Pribelszki Péter Ivánné, a békéscsabai Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda óvodavezető-helyettese,
Ráczné Oláh Edit, a Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda intézményvezető-helyettese,
Rádainé Somosi Éva, a Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájának óvodavezetője,
Regenyéné Kostyik Tímea, a veszprémi Bóbita Körzeti Óvoda óvodapedagógusa,
Regősné Gömöri Csilla, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Intézet óvodapedagógusa,
Ruskó Sándorné, a bodajki Törpe-Ovi Alapítvány Óvodájának intézményvezetője,
Soltiné Raj Rita, a ceglédi Lövész Utcai Óvoda óvodavezető-helyettese,
Steixnerné Strausz Ildikó, a Budapest XI. kerületi Gazdagréti Pitypang Óvoda, függetlenített intézményvezető-helyettese,
Süli Piroska, a szegedi Fénysugár Katolikus Óvoda óvodapedagógusa,
Szabóné dr. Szitányi Judit, az Eötvös Lóránd Tudoményegyetem Tanító- és Óvóképző Kar adjunktusa, megbízott tanszékvezetője,
Szekula Istvánné, a Pusztaszabolcs Városi Óvoda óvodapedagógusa,
Szücsné Gál Etelka, a Budapest XXI. kerület Csepeli Csodakút Egyesített Bázisóvoda általános intézményvezető-helyettese,
Takács Károlyné, az ajaki Rozmaring Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője,
Zagyváné Varga Ilona, a püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény intézményvezető-helyettese,
Zsíros Istvánné, a szigethalmi Négyszínvirág Óvoda óvodapedagógusa.
A gyermekek harmonikus személyiségformálásában hosszú időn át végzett kiemelkedő pedagógiai munkája elismeréseként Németh László-díjat vehetett át:
Ábrahám-Furus Jánosné, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézményének tanára, munaközösségének vezetője,
Bagdiné Dudog Orsolya Annamária, a tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola igazgatója,
Balla Edit, a Budapest XX. kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola tanítója,
Bányász Monika, a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola középiskolai tanára,
Dr. Baráth Lajosné, a szegedi Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola nyugalmazott tagintézmény-vezetője,
Belej Ferencné, a Budapest XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola nyugalmazott zenetanára,
Bencsikné Monostori Márta, a barcsi Szivárvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyógypedagógusa,
Bódi Ottóné, a kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanítója,
Borsfai László, a győri Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium intézményvezetője,
Bulláné Farkas Beáta, a kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanítója,
Czuczainé Skaper Hilda, a szentgotthárdi Arany János Általános Iskolája pedagógusa,
Cser Gézáné, a váci Földváry Károly Általános Iskola igazgatóhelyettese,
Csőszné Rabóczky Ágnes, a várpalotai Várkerti Általános Iskola intézményvezetője,
Dr. Erdős Lászlóné, a nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára,
Dr. Farkas Istvánné, a Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium tanára, az Intézményi Tanács elnöke,
Fehér László, a Budapest XXI. kerületi Kék Általános Iskola pedagógusa,
Geráné Kullai Melinda, Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Aalapfokú Művészeti Iskola Csólyospálosi Tagintézménye tagintézmény-vezetője,
Hága Lászlóné, a tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője,
Halla Ilona, a Budapest XXI. kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola pedagógusa,
Hortobágyi Istvánné, a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium intézményvezető-helyettese,
Horváthné Szentléleki Katalin, a dunakeszi Bárdos Lajos Általános Iskola intézményvezetője,
Horváthné Tóth Tímea, a szombathelyi Neumann János Általános Iskola pedagógusa,
dr. Iszályné Hegedűs Anna Mária, a dombegyházi Balsaráti Vitus János Általános Iskola pedagógusa,
Jakabné Józsa Klára, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola intézményvezetője,
dr. Jeszenszkyné dr. Gallai Gabriella, a Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője,
Juhász Anikó Mária, a törökszentmiklósi Hunyadi Mátyás Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógiai igazgatóhelyettese,
Juhászné Ligeti Katalin, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda intézményvezetője,
Katona Zsuzsanna, a szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
Királyné Fehér Ágnes Katalin, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
Kisfalvi Zsuzsanna, a Gyógytestnevelés a Gyermekekért Országos Egyesület alapító elnöke, nyugalmazott gyógytestnevelő tanár,
Kiss Tünde Mónika, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyópedagógiai Módszertani Intézmény Ózdi Tagintézményének gyógypedagógusa,
Klausz Gáborné, a Budapest XXI. kerületi Mátyás Király Általános Iskola pedagógusa,
Kósáné Farkas Mária, a gyöngyösfalui Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola intézményvezetője,
Kovács Gáborné, a dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola intézményvezetője,
Kovácsné Kaszás Beatrix, a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Szekszárdi Tagintézményének tagintézmény-vezetője,
Lehoczkiné Somogyi Erzsébet a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tázlári Tagintézményének tanára, munaközösség-vezetője,
Lőrincz Hajnalka, a petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
Lőrinczy Lászlóné, a csemői Ladányi Mihály Általános Iskola Nyársapáti Tagintézményének pedagógusa,
Lukács Gergely, a Budapest II. keületi Béke Gyermekotthon és Általános Iskola pedagógusa,
Mákosné Rácz Ella, a Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat, Megyei Szakértői Bizottság vezetője,
Megyesiné Körmendi Irén, a Kiskőrös Térségi Bem József Általános Iskola, fülöpszállásai Herpai Vilmos Általános Iskolájának pedagógusa, munkaközösség-vezetője,
Milasin István, a győri Műszaki Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Szakközépiskolája és Szakiskolájának pedagógusa, munkaközösség-vezetője,
Mirkné Nick Anikó, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse, pedagógusa,
Nagy Katalin Annamária, a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium középiskolai tanára,
Németh Béláné, a zalaszentgróti Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola középiskolai tanára,
Öreg István, a Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium intézményvezetője,
Paksi Lajosné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kádas György Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium gyógypedagógusa,
Papdi József Jánosné, a kisszállási Sallai István Általános Iskola pedagógusa,
Pelyhe Andrásné, a Budapest XXI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
Pethő Katalin, a debreceni Lilla Téri Általános Iskola intézményvezető-helyettese,
Pfeifferné Vágó Mária Erzsébet, a homokszentgyörgyi I. István Általános Iskola intézményvezetője,
Pósch Mária, a Budapest XII. kerületi Mackós Óvoda óvodavezetője,
dr. Puszter Bernadett, a Budapest XIV. kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola intézményvezetője,
Róthné Géczy Veronika, a Budapest XX. kerületi Lázár Vilmos Általános Iskola igazgatóhelyettese,
Sipos Erika, a Budapest XXI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskola pedagógusa,
Szakály Mihályné, a Nyírlugosi Általános Iskola pedagógusa,
Szána Gábor, címzetes igazgató, a Magyarnándori Általános Iskola pedagógusa,
Szávai István, a szolnoki Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese,
Szedenik Enikő, a Budapest II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium munkaközösség vezetője,
Székely Mária, a Budapest II. kerületi Palotás Gábor Általános Iskola gyógypedagógusa,
Szűcs Kinga Katalin, a sarkadi Ady Endre - Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium pedagógusa,
Tinkáné Mongyi Judit, az érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa,
Tóthné Aschenbrenner Judit, a pécsi Leőwey Kára Gimnázium pedagógusa,
Túriné dr. Lehóczky Lídia, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Iskola és Gimnázium volt gyakorlat-vezető tanára,
Varga Zoltán Imre, a pécsi Budai-Városkapu Általános Iskola pedagógusa,
Vaskó Györgyné, az esztergomi Montágh Imre Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola intézményegység-vezetője,
Visnovitsné Németh Katalin, a Budapest XXI. kerületi Herman Ottó Általános Iskola pedagógusa,
Vizhányó Jánosné, a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének gyógypedagógusa,
dr. Zalay Szabolcs, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium intézményvezetője.
Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.
(EMMI; Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)