Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Ayşen Gürcan, Törökország család- és szociális miniszterével, valamint Michael Farrugia, Málta munkáért, jólétért és szociális védelméért felelős miniszterével tárgyalt a Budapesti Demográfiai Fórum második napján.

A magyar-török kétoldalú tárgyaláson Balog Zoltán hangsúlyozta: Magyarország számára fontos, hogy a több évszázados török-magyar barátságból jó gazdasági kapcsolatok szülessenek, miközben kulturális és vallási ügyekben szimbolikusan is kifejeződjön a két ország egymás iránti megbecsülése.

Ennek jegyében zajlik a magyarországi török emlékek, mindenek előtt a Gül Baba Türbe és környezetének felújítása, amivel Magyarország egyúttal a muzulmán hitű emberek iránti tiszteletét is kifejezi. A magyar tárcavezető kiemelte: a családpolitika területén Magyarország és Törökország együtt tud működni a nemzetközi szervezetek munkájában, hogy a családpolitika részét képezze az ENSZ jövőpolitikájának.

A török miniszter szerint a két ország közötti együttműködés magas szintre emelkedett. A tárgyaláson Ayşen Gürcan hangsúlyozta: a két ország családdal kapcsolatos nézetei és érzékenysége számos ponton egyezik, ezért támogatják a közös munkát. Törökországban is nagy figyelmet fordítanak a szociálpolitikára és a családokra, amelyeknek a száma eléri a 15 milliót - mondta a török miniszter.

Balog Zoltán és Michael Farrugia máltai miniszter tárgyalásán a felek egyetértettek abban, hogy a két ország közötti tapasztalatcsere és a közös együttműködés jegyében mindkét ország számára fontos újításokat hozhat családpolitikai szakértők cseréje. Balog Zoltán a 2017-es Európai Uniós soros elnökségéhez felajánlotta Magyarország segítségét a 2011-es magyar elnökség tapasztalatainak megosztásával.

A tárgyaláson a máltai miniszter kiemelte, hogy Magyarország és Málta gyakran egyező álláspontot képvisel mind az EU, mind az ENSZ platformján. A találkozó végén a felek egyetértettek abban, hogy a változó világban a hagyományos értékeket lehetetlen a megszokott eszközökkel védelmezni, ezért újakra van szükség.

(EMMI)