Az emberi erőforrások minisztere megegyezést szeretne a köznevelés kérdéseiben. Balog Zoltán az ATV Szabad szemmel című pénteki műsorában kifejtette: az ő felelősségük, hogy mindenkivel beszéljenek, aki javítani akar a köznevelés rendszerén, a felhalmozódott hibákon.

A miniszter hangsúlyozta: a köznevelési kerekasztal az, ahol van értelme dolgozni, itt már komoly eredmények születtek. Javasolta, hogy mindenki vegyen részt a kerekasztal munkájában.

Nem olyan ügyről van szó, amelyet egyik napról a másikra lehetne megoldani, de mindenkivel hajlandók tárgyalni - mondta, egyúttal türelmet kért. Hozzátette: vannak még olyanok, akiknek van mondanivalójuk az ügyben, ezért mindenkit várnak, akik valóban javítani akarnak a helyzeten.

A tárcavezető hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a sztrájkbizottság által megfogalmazott 25 pontból 20 esetében már sikerült megállapodni, és sajnálja, hogy "kockáztatják ezeket az eredményeket". A kérdéses pontok egy része bérügyeket érint, ezekben "nem tudunk továbbmenni, ez a probléma", hiszen ehhez plusz 50 milliárd forint kellene, és "ez most nem megy" - fogalmazott.

Úgy vélte, a pedagógusok munkateher-csökkentésébe sem tudnak belemenni, mert az OECD- és más nemzetközi felmérések alapján a magyar pedagógusok óraterhelése így is az egyik legalacsonyabb az EU-ban, és "ennél lejjebb nem fogunk tudni menni".

Arról is beszélt, hogy eddig még egyetlen önkormányzat sem kérte, hogy adják vissza az iskolákat. A korábbi rendszer működésképtelen volt, hiszen az önkormányzatok nagy adósságokat halmoztak fel, és ha a fenntartó fizetésképtelen, akkor az iskolák is - tette hozzá. A 21. században ráadásul nem működhet úgy egy intézmény, hogy ne legyen külső minőségi kontroll, ezért hozták be a szakfelügyeletet, a minősítést, és ehhez egységes fenntartó kell - magyarázta.

Balog Zoltán azt is elmondta, hogy a háttérintézményekkel kapcsolatos döntés célja a bürokrácia-csökkentés, és még nincs végleges döntés.

Arra is kitért, hogy a miniszterelnöktől kapta a mandátumát, és amíg ő ezt nem vonja vissza, végzi a munkáját. A német Hayek Clubban korábban általa mondottakkal kapcsolatban pedig kijelentette: a kerítés rossz dolog, ennek nem lehet örülni, de erre a kerítésre szükség volt és van, hogy Európában tisztességes, jó megoldás szülessen az magyar állampolgárok védelme érdekében.

A miniszter Kiss László, az úszóválogatott csütörtökön lemondott szövetségi kapitánya ügyével kapcsolatban hangsúlyozta az emberi méltóság védelmének, valamint a gyermekek védelmének jelentőségét, egyúttal úgy vélte, az is fontos, hogy ha valaki megbűnhődött, képesek legyünk a megbocsátásra. Azt mondta, ennél kevésbé lényeges kérdés az elismerések esetleges visszavonása, mert ha valaki érdemtelenül kapott meg egy kitüntetést, akkor "az, aki adta, az vállalja az ezzel kapcsolatos hibát, és ne a visszavonással próbálja tetézni a rossz döntését".

(MTI)