Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár Semmelweis-nap alkalmából díjakat és miniszteri elismerő okleveleket adott át a Pesti Vigadóban.
Balog Zoltán az ünnepségen hangsúlyozta: „A Semmelweis-nap az egészségügy ünnepe. Azoknak mondunk köszönetet, akiknek a munkája a gyógyításban, a magyar egészségügyben példamutató, éppen ezért nemzeti érték”. Az egyéni teljesítményekhez kell a közösség ereje, az egyéni díjazottak mögött ott áll egy-egy munkahelyi közösség és a nemzeti közösség is – emelte ki a tárca vezetője.
A miniszter hangsúlyozta: az egészségügy helyzetén a kemény munka segíthet, hosszú távon a politikában is az elvégzett munka eredménye számít. Akkor és azért indulhatnak el az egészségügyben a változások, hogyha az egészségügyi dolgozók abban partnerek – tette hozzá. Az elmúlt négy évben a kormány több mint 100 milliárd forintot fordított eszközvásárlásra, 500 milliárd forintot egészségügyi intézmények fejlesztésére, 2017-ben pedig 171 milliárd forint többlet érkezik az egészségügy területére – hangsúlyozta Balog Zoltán.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai munkája elismeréseként Semmelweis-díjat adott át:
Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének professor emeritusa részére.
Az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át:
Dr. Erdélyi Lajos, a soproni Erzsébet Oktató Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály nyugalmazott osztályvezető-helyettes főorvosa, a Magyar Menopausa Társaság Ellenőrző Bizottságának elnöke,
Dr. Farbaky Zsófia, a Budai Irgalmasrendi Kórház Radiológiai Diagnosztikai és Terápiás Osztályának osztályvezető főorvosa,
Dr. Felszeghi Sára PhD, egyetemi docens, a Miskolci Egyetem, Egészségügyi Szakmai és Módszertani Központ vezető főorvosa,
Prof. Dr. Fogarasi András, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház osztályvezető főorvosa, tudományos igazgatója, főigazgató helyettese,
Dr. Juhász Julianna, a győri Oktató Családorvosi Rendelő oktató családorvosa, címzetes főorvos, kórházi foglalkozás-egészségügyi alapellátás vezetője,
Dr. Kappelmayer János, egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója,
Dr. Mészáros Katalin, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház főorvosa,
Dr. Ökrös Ilona, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sürgősségi, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet intézetvezető főorvosa,
Dr. Póta Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet főorvosa,
Dr. Rácz Tibor, a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet orvosigazgatója, osztályvezető főorvosa,
Dr. Seress Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, II. számú Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa,
Dr. Szalai Márta, az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető főnővére,
Dr. Szakolczai Ilona, a Budapest XI. kerületi Gyermek Háziorvosi Rendelő házi gyermekorvosa.
Az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Sanitate díjat vehetett át:
Dr. Borbola György, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet osztályvezető főorvosa,
Demjén Tibor, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, Dohányzás Fókuszpont vezetője,
Dr. Gál János, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Reumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa,
Dr. Gulyás Zoltán, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház onkológiai gondozóvezető főorvosa,
Dr. Halasy Kálmán Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főorvosa,
Kecskeméti Magdolna Zsuzsánna, a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet minőségirányítási rendszer vezető-helyettese, epidemiológus szakasszisztense,
Dr. Milassin Márta, az Országos Epidemiológiai Központ Dezinfekciós Osztályának osztályvezetője,
Móga Sándorné, a Budapest Főváros XII. kerületi Hegyvidéki Egészségügyi Központ területi védőnője,
Dr. Molnár Éva, az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet főorvosa,
Dr. Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Belgyógyászati Klinika egyetemi tanára,
Dr. Simkó Elemér, nyugalmazott főorvos, a Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat neurológus és pszichiáter szakorvosa,
Dr. Simon Fiala János, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet főorvosa,
Dr. Szabó Edina, a Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kiskunfélegyházi Telephelye, Kardiológia Rehabilitációs Osztályának adjunktusa,
Szűcs Istvánné, a hercegkúti K+B. Med Bt. körzeti ápolója,
Dr. Tóth Eszter, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet vezető főorvosa,
Dr. Török Katalin, Budapest XII. kerület Zugligeti úti rendelő háziorvosa, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének akkreditált oktatója,
Dr. Vass Antal, a Bajai Szent Rókus Kórház főorvosa,
Dr. Zibolen Ágnes Éva, a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Mentálhigiéniai Gondozó főorvosa.
Az egészségügy területén végzett magas színvonalú szakmai munkájáért Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át:
Andrejkáné Dr. Sebestyén Valéria, a várpalotai Szent Donát Kórház osztályvezető főorvosa,
Ács István, a Középülettervező Zrt. vezető tervezője,
Balázs Ferencné, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház intenzív betegellátó szakápolója,
Bányai Éva Márta, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet főnővére,
Bezsenyi Istvánné, a Bács-Kiskun Megyei Kórház Onkoradiológiai Központ diplomás ápolója,
Dr. Borda Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főorvosa,
Dián Ferenc, a tatabányai Szent Borbála Kórház műhelyvezetője,
Dr. Gyulai Miklós Tibor, a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet főorvosa,
Horváth Anita, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Haematológiai Osztályának vezető főnővére,
Sarkadiné Bodogán Mária, a debreceni Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet osztályvezető főnővére,
Szajkó Jenőné, a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház diplomás ápolója,
Dr. Tóth János, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főorvosa,
Tóth Károly, az Altero Kft. ügyvezető igazgatója,
Dr. Tüske György, a Zala Megyei Kórház osztályvezető főorvosa,
Vincze Beatrix, a fővárosi Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet ápoláskoordinátora, vezető főnővére.
Az egészségügy területén végzett példaértékű szakmai munkájuk elismeréseként Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át:
a Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátriai Osztály szakdolgozói kollektívája,
a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Szakoktató munkacsoportja,
a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztály kollektívája,
a budapesti Heim Pál Gyermekkórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály munkacsoportja,
a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Molekuláris Diagnosztikai Laboratórium asszisztensi munkacsoportja,
a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház OnkoNetwork munkacsoportja.
(EMMI)