Megkoszorúzták Bartók Béla síremlékét a zeneszerző születésének 135. évfordulóján, a Bartók-év részeként pénteken Budapesten Farkasréti temetőben.

Bartók Béla (1881-1945) síremlékénél koszorút helyezett el mások mellett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki az ünnepség után az MTI-nek elmondta: több mint 1 milliárd forintot áldoz a Bartók-évre a kormány. Ebből megkezdődhetett Bartók Béla műveinek összkiadása, amelynek első kötete már megjelent, de várhatóan mintegy 20 évig tart majd a kötetenkénti megjelentetés. Az örökség ápolása szempontjából lényeges pont a dokumentálás, a pontosság - emelte ki.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

"Nem a magyarok teszik ismertté Bartókot, hanem Bartók teszi ismertté a magyarokat a világ számos pontján" - hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve: fontos, hogy mi jelenjünk meg olyan Bartók-interpretációval, a Bartók-örökség olyan szintű ápolásával, ami mérce, bárhol a világon játsszák is Bartók műveit.

Balog Zoltán hozzátette: nagyon fontos, hogy megerősítsük a Bartók-örökség ápolását, hiszen tavaly volt a zeneszerző halálának 70. évfordulója volt és idén január elsejével lejárt a Bartók-életmű védettsége, a szerzői jogok elkerültek az örökösöktől.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A Bartók-évhez tartozik, de átnyúlik 2017-re a Bartókról elnevezett zenei verseny megvalósítása, amelyen a világ legjobbjai mérik majd össze tudásukat különböző műfajokban.

Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a verseny elindításával brandet szeretnének építeni és ennek is jelentős költségei vannak. A Zeneakadémia a Bartók-örökség ápolásának nagyon jó gazdája tud lenni - fűzte hozzá. A miniszter emellett kitért arra is, hogy nemcsak a nagy kulturális intézményekben, hanem az iskolákban is komoly Bartók-programok lesznek szerte az országban.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A síremléknél koszorút helyezett el mások mellett Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogutódja feleségével; Kodály Zoltánné Péczely Sarolta; Richter Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet igazgatója és Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.

(MTI)