Bemutatták Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament volt elnökének, a Konrad Adenauer Alapítvány vezetőjének Európa egysége, a mi boldogságunk című, magyarul most megjelent önéletrajzi kötetét kedden Budapesten.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) rendezett eseményen azt mondta, a könyv nem egyszerű ismertetése folyamatoknak és eseményeknek, hanem apró részletességgel kidolgozott elemzés, amely Európát szabadságszerető, az emberi méltóságot tisztelő és az együttműködésre készen álló földrészként és közösségként mutatja be.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A könyvből megtanulható, hogy a haladáshoz megfelelő emberekre, jó szabályokra van szükség, valamint fel kell ismerni a történelmi pillanatot és szorgalmasan kell dolgozni - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy egy könyv akkor igazán értékes, ha még évekkel a megjelenése után is aktuálisak a benne leírtak. Amikor Pöttering megírta önéletrajzát, az európai közösség más kihívások előtt állt mint most, ennek ellenére a könyvben foglaltak most talán még aktuálisabbak, mint évekkel ezelőtt - emelte ki a tárcavezető.

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője köszöntőjében azt hangsúlyozta, Németország és Magyarország kapcsolata történelmileg, gazdaságilag és kulturálisan is egyedülálló, és ezt a kapcsolatot párbeszéd útján újra és újra meg kell erősíteni.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Kegler Ádám, az Antall József Tudásközpont igazgató-helyettese úgy fogalmazott, a könyvből megérthető, mi motiválja azokat, akik töretlenül hisznek az európai egység gondolatában.

A méltatások után Georg Paul Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung korábbi szerkesztője beszélgetett a szerzővel.

Hans-Gert Pöttering a beszélgetés során szólt arról, hogy szerinte az Európai Unió (EU) jövőjének szempontjából mindennél fontosabb a kölcsönös tisztelet és a szabályok betartása, valamint az, hogy az alapvető kérdésekben egységes állásponton legyenek és összefogjanak a tagállamok.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A német politikus azt hangoztatta, hogy az értékek fontosabbak mint az érdekek, és csak úgy lehet jól képviselni az érdekeket, ha egy megbízható értékrend alapján cselekszenek a politikusok.

Hans-Gert Pöttering problémának nevezte, hogy manapság a politikusok nem hallgatják meg eléggé egymást, pedig a párbeszéd nagyon fontos lenne. A különböző országoknak más a mentalitásuk, és ha nem értik pontosan az emberek, mit gondol a másik, akkor könnyű téves következtetésekre jutni. A migrációval kapcsolatban azt mondta, az EU mindig akkor tudott fejlődni, ha kihívásokkal szembesült, hiszen minden egyes válság egyúttal esély és lehetőség is. A problémákat úgy lehet megoldani, ha bízunk a jövőben - fogalmazott.

Hans-Gert Pöttering 1979-től 2014-ig európai parlamenti képviselő, 1999 és 2007 között az Európai Néppárt - Európai Demokraták (ENP-ED) frakcióvezetője, majd 2007 és 2009 között az Európai Parlament elnöke volt.

A politikus önéletrajzában visszaemlékezik a politikai, a kulturális és a társadalmi élet jelentős személyiségeivel történt találkozókra, felvázolja, miképp hoztak meg fontos politikai döntéseket az Európai Unióban, valamint kitekint az Európai Unió jövőjére is.     Hans-Gert Pöttering könyve az Antall József Tudásközpont gondozásában jelent meg magyarul, előszavát Balog Zoltán írta.

(MTI)