A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkszentkereszt jó példája a vidék népességmegtartó erejének, a településen nő a gyerekek száma, így óvodára, iskolára van szükség - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a felújított, bővített szlovák nemzetiségű óvoda átadásán, pénteken.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: akkor lesz sikeres Magyarország, ha a keleti és a nyugati országrész, illetve a "központ és a periféria" között nem lesznek olyan fejlődésbeli különbségek, mint napjainkban. Bükkszentkereszt kivétel ebből a szempontból, itt megmaradnak a fiatalok. A község vezetői ugyanis felismerik a lehetőségeket, megtalálják a fejlesztési forrásokat - mondta a miniszter. Hangsúlyozta, az óvoda átadása nemcsak Bükkszentkereszt, hanem a vidék ünnepe. A magyar vidék népességmegtartó képessége ugyanis azt jelenti, "legyen gyermek és minél több", emellett családok, bölcsődék, óvodák, valamint olyan települések, amelyek sajátjuknak érzik mindezt - fejtette ki.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az illegális bevándorlásra utalva arról beszélt: azok, akik Szíriában, Egyiptomban, Afganisztánban okostelefonokon látják, milyen jól lehet élni Európában, elindulnak, "és a mi gyerekeink is látják, milyen jól lehet élni például Németországban, Angliában, és ők is elindulnak". Az pedig, hogy visszajönnek-e, azon is múlik, milyen volt az óvoda, az iskola és milyenek a családok - magyarázta a politikus.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Jámbor Flórián (független), Bükkszentkereszt polgármestere elmondta: 95 millió forint uniós és állami forrásból készült el az óvoda, amelybe 35 gyermek jár. Az önkormányzatnak csak 5 százaléknyi saját erőt kellett hozzátenni a beruházáshoz. Beszámolt arról, hogy a felújítás mellett kialakítottak egy második csoportszobát is. Emellett kicserélték a tetőt, szigetelték a falakat, a nyílászárókat kicserélték, átalakult az épület belső szerkezete, új burkolatot raktak le, illetve korszerűsítették a víz- és villanyvezetékeket. Megjegyezte: biomasszával, faaprítékkal fűtik az épületeket. Ezt maguk állítják elő, így a fűtés összege csak töredéke a korábbinak.

(MTI)