Dr. Kálmán Attila pedagógus, iskolaigazgató, művelődési és közoktatási államtitkár életének 78. évében hosszan tartó türelemmel és méltósággal viselt betegségben elhunyt. Dr. Kálmán Attilát az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

Kálmán Attila 1938. október 22.-én született Budapesten. 1957-ben a Tanítóképző Főiskolán, 1963-ban a Szegedi Tanárképző Főiskolán matematika–fizika szakos diplomát, 1968-ban matematika–ábrázoló geometria szakos oklevelet és doktori fokozatot is szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1956-tól 1960-ig a dányi, 1965-ig a kistarcsai általános iskolában tanított, 1968-ig Budapesten, majd 1990-ig a tatai Eötvös József Gimnáziumban volt tanár.

18 évesen az 56-os forradalmi eseményekről tudomást szerezve egy élelmiszerszállítmány rejtekében átjutott a fővárost körülvevő gyűrűn, és a Corvin-köz mellett, a Tompa utca sarkán jelentkezett szolgálatra. Harcban nem vett részt, csak fegyveres őrséget adott, járőrözött, ÁVH-s lakásokon tartott házkutatásokban segített.

1990-94 között Tata országgyűlési képviselője, 1991 és 1994 között művelődési és közoktatási államtitkár volt. Szerepet vállalt az 1950-es években államosított egyházi iskolák visszaszolgáltatásában és a nemzeti alaptanterv előkészítésében. A szó legjobb értelmében volt politikus: alkotó részese a szabad Magyarország megszervezésének, a korszerű és elkötelezett iskolapolitikának.

1994-ben a Pápai Református Gimnázium igazgatója lett. 2005-ben visszatért Tatára, ahol a pápai iskola kihelyezett, később önállósult intézményét, a Tatai Református Gimnáziumot vezette 2011-ig. Bölcsessége, igazságérzete, alázata és elkötelezettsége intézményvezetőként minden ott tanuló és dolgozó számára példaértékű volt. Harmóniát és családias légkört teremtett az iskola falain belül, s azon igyekezett, hogy abból a lelki és szellemi többletből, melyet a gimnázium adott ki-ki haza is vihesse, otthonába, családjába ezt a szellemiséget. Mindig nyitott volt az emberek gondjaira, a közösség ügyeire, és önzetlenül kész volt a szolgálatra. Igazi, vérbeli pedagógus volt, akit kollégái, tanítványai tiszteltek, szerettek.

A világi mellett felelős egyházi szolgálatot is vállalt a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként, valamint a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökeként.

Úgy vélte, hogy azok tudnak igazán tenni valamit a nemzetért, a hazáért, akik tiszta és őszinte lélekkel és elmével tudnak és akarnak hatni, cselekedni és teremteni. Életművét több alkalommal elismerték. 1984-ben Beke Manó díjjal, 1999-ben Gábor Dénes-emlékéremmel, 2003-ban a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérmével, 2007-ben Tata Város Zsigmond Király Díjával, 2008-ban Rátz Tanár Úr Életműdíjjal, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2015-ben pedig Eötvös Díjjal.

A Magyarországi Református Egyház, a Dunántúli Református Egyházkerület, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Tata Város Önkormányzata is saját halottjuknak tekintik.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)