Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hivatalában fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét és Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökét. A megbeszélésen a felek üdvözölték Szerbia csatlakozását a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia munkájához, és szó esett az aracsi Pusztatemplom komplex védelmét és állagmegőrzését célzó projektről is.

A megbeszélésen Prof. Dr. Kásler Miklós hangsúlyozta: az oktatás, a sport és a közművelődés mellett új együttműködési lehetőségek nyílnak a vajdasági magyarság és az anyaország között, ezek egyike az egészségügy, ezért is fontos, hogy a szomszédos ország is részt vesz a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia égisze alatt folyó munkában, a rákkutatás és a gyógyítás területén. Az ágazatot érintően Magyarország kész megosztani tapasztalatait déli szomszédjával, az egészségügy fejlesztését célzó szakmai programokban pedig számít a VMSZ és az MNT együttműködésére.

A találkozó résztvevői egyeztettek az aracsi Pusztatemplom komplex védelmét és állagmegőrzését célzó projektről is. A VMSZ és az MNT egyik legfontosabb kiemelt jelentőségű magyar programjához szükséges koncepció elkészítése folyamatban van, amelyhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma további szakmai segítségéről biztosította a vajdasági magyar érdekképviseletek vezetőit.

Pásztor István kitért a magyar nyelvű közép- és felsőoktatás, valamint a szakképzés fejlesztésének fontosságára. A VMSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a korábban elfogadott koncepciókkal összhangban, az új kihívásoknak megfelelő intézményrendszer kialakításán munkálkodnak, amelyben továbbra is számítanak az anyaország támogatására.

(EMMI)