Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Dr. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára rektori megbízási, valamint egyetemi és főiskolai tanári kinevezési okiratokat adott át 2015. november 10-én az Olasz Kultúrintézetben.

Köszöntőjében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta, ahogy nincs tudomány tudósok nélkül, úgy nincs jó egyetem jó egyetemi oktatók nélkül. Beszédében a miniszter kitért arra, hogy ma a legfontosabb téma az egyetemi oktatásban a napokban bejelentett összesen 27%-os béremelés, mely a rektorok, a kancellárok és a kormány együttműködésének eredményeképp jöhetett létre.

A magyar reformok működnek, és igaz ez különösen a felsőoktatásra, hiszen ma nincs adósság a felsőoktatás területén, az intézmények stabilan működnek – mondta a miniszter. Beszédében kiemelte, a most kinevezett oktatók mindannyian több éve a felsőoktatás területén dolgoznak, ezt az elhivatottságot a kormány a mostani kinevezésekkel szeretné megköszönni.

Az átadáson felszólalt Dr. Palkovics László, a tárca felsőoktatásért felelős államtitkára is, aki hangsúlyozta, a felsőoktatásban az elmúlt egy-másfél év alatt elért eredmények kiemelkedőek.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán rektori megbízási okiratot adott át:

  • Dr. Angelus Iván, a Budapest Kortárstánc Főiskola rektora,
  • Dr. Jandala Csilla, az Edutus Főiskola rektora,
  • Dr. Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora,
  • Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora,
  • Dr. Zárda Sarolta, a Gábor Dénes Főiskola rektora,

részére.

A kinevezési okiratot egy későbbi időpontban veszi át:

  • Dr. Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.


Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán egyetemi tanári kinevezési okiratot adott át:

  • Dr. Ábrahám István, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Ács Nándor, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Aubert Antal, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Bagi Dániel, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Bakonyi Tamás, a Szent István Egyetem egyetemi docense,
  • Balázs Gábor DLA, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Berde Éva, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Besesekné Dr. Molnár Gyöngyvér, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Bodó Gábor, a Szent István Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskola tanára,
  • Dr. Borbás Anikó, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Bozóki Zoltán József, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Cinkler Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Csámpai Antal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Csanádi Zoltán, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Csutora Mária, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Dezső Balázs, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Dusek Tamás, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Farkas István Péter, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Ferenczi Miklós, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Fónai Mihály Ferenc, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Füzi János, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Fűzné Dr. Pikó Bettina Franciska, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gál Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gáti István, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Geiszt Miklós, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gelei Andrea, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gingl Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gribovszki Zoltán, a Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gyulai Rolland, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Gyuricza Csaba, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Hajdu Ottó, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Hlász Gábor József, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Halbritter András Ernő, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Kállay Mihály Balázs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Kálmán Bernadette, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa,
  • Dr. Kappanyos András, a Miskolci Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Karátson János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Kertész András Tibor, az Anvant-Garde Építész Stúdió Kft. ügyvezetője, vezető tervezője,
  • Dr. Keserű György Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia, Természettudományi Kutatóközpont főigazgatója,
  • Dr. Kiss Rita Mária, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Koppa Pál, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Kovács Mihály, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos főmukatársa,
  • Dr. Kroó Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Lázárné Dr. Oláh Judit, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Lente Gábor, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,
  • Lőrinc Katalin, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Mezősi Emese, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora,
  • Dr. Mócsai Attila, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,
  • Molnár György DLA, a Budapesti Metropolitan Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Muraközy László, a Szent István Egyetem tudományos főmukatársa,
  • Dr. Nagy Beáta, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Nagy Péter Viktor, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Nemes Attila, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Nguyen Duc Quang, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Ormos Mihály, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Pálinkó István, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Pátzay György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Péntek Márta, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Pinke Gyula, a Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Piskóti István, a Miskolci Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Polgár Csaba, a Semmelweis Egyetem centrumvezető főorvosa,
  • Dr. Radeleczki Sándor, a Miskolci Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Radnai Márta, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Rakonczai János, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Ravaszné Dr. Zsolnai Anikó, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Sass Valéria DLA, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi docense,
  • Selmeczi György DLA, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Simon Marianna, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Szabó András, a Kaposvári Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Szatmáry Károly, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Szilágyi Zsófia, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Takács István József, a Károly Róbert Főiskola egyetemi docense,
  • Dr. Tallér Zsófia, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Tóth József, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,
  • Dr. Varga István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Varga János, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,
  • Dr. Vaszil György, a Debreceni Egyetem egyetemi docense

részére.

A kinevezési okiratokat egy későbbi időpontban veszi át:

  • Dr. Bergou János, oktató,
  • Bozsik Yvette Vivina, főiskola docens,
  • Dr. Csuzdi Csaba, főiskolai tanár,
  • Dr. Ferencz Marcel, főiskola tanár,
  • Dr. Gergely Árpád László, egyetemi docens,
  • Dr. Horn Ildikó, egyetemi docens,
  • Dr. Horváth Dezső, egyetemi docens,
  • Dr. Kőrösi Gábor, tudományos tanácsadó,
  • Dr. Nemes László Norbert, egyetemi docens,
  • Dr. Nuzzo Armando, egyetemi docens,
  • Dr. Olay Csaba, egyetemi docens,
  • Dr. Solymosi István Tamás, egyetemi docens,
  • Dr. Stumpf István, alkotmánybíró,
  • Dr. Szécsényi Endre, egyetemi docens,
  • Dr. Szűcs Gabriella, egyetemi docens,
  • Dr. Tapolcai János, egyetemi docens,
  • Dr. Tóth Péter, főiskolai docens,
  • Dr. Ulrike Jessner-Schmid, egyetemi docens.


Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán főiskolai tanári kinevezési okiratot adott át:

  • Dr. Bednanics Gábor, az Eszterházy Károly Főiskola főiskolai docense,
  • Erdeiné Dr. Késmárki-Gally Szilvia, a Budapesti Metropolitan Főiskola főiskolai docense,
  • Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi docense,
  • Dr. Fügedi János, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi docense,
  • Dr. Gelenczey-Miháltz Alirán, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi docense,
  • Dr. Hinek Mátyás, a Kodolányi János Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Kelemen Anna, a Pető András Főiskola főiskolai docense,
  • Dr.. Kósa János Árpád, a Kecskeméti Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Kovácsné Dr. Székely Ilona, a Budapesti Gazdasági Főiskola egyetemi docense,
  • Macher Szilárd, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi docense,
  • Megyeriné dr. Runyó Anna, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Mizerák Katalin, a Magyar Táncművészeti Főiskola egyetemi docense,
  • Dr. Nagy Krisztina, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Ollé János, az Eszterházy Károly Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Papp-Váry Árpád Ferenc, a Budapesti Metropolitan Főiskola egyetemi docense,
  • Dr. Pap-Szigeti Róbert, a Kecskeméti Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Reichmann Angelika, az Eszterházy Károly Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Szarka Júlia, a Károli Gáspár Református Egyetem főiskolai docense,
  • Dr. Szatmári Györgyi, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főiskolai docense,
  • Dr. Tarnóc András, az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi docense,
  • Dr. Turcsán Judit, a Szent István Egyetem főiskolai docense,
  • Dr. Ujlakyné dr. Szűcs Éva, a Kecskeméti Főiskola főiskolai docense,
  • Veresné Dr. Bálint Márta, a Semmelweis Egyetem főiskolai docense

részére.

A kinevezési okiratokat egy későbbi időpontban veszi át:

  • Dr. Koudela Pál, főiskolai docens,
  • Dr. Nagy Bálint, tanszékvezető.

(EMMI Sajtó- és Kommunikációs Főosztály)