Egyre több bátor polgárra van szükség, akinek fontos a közjó, képes tiltakozni, harcolni az igazáért, de ha megszületik a döntés, elfogadja a többség akaratát - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter Budapesten.
A Terror Háza Múzeumban bemutatták Bernhard Vogel volt rajna-pfalzi és türingiai tartományi miniszterelnök, a Konrad Adenauer Stiftung (KAS) tiszteletbeli elnöke Légy bátor, polgár! című könyvét.
Balog Zoltán kiemelte: Bernhard Vogel egy nagy politikai generáció képviselője, elválaszthatatlan a neve Helmut Kohlétól. Ez a háború utáni generáció képes volt arra, hogy azt az ideát, tervet, amely ma nem reális, hanem elképzelhetetlen, esélytelen, mégsem adja fel, és ilyen elképzelés volt korábban Németország újraegyesítése - magyarázta. Hozzátette: nem szabad feladni azt, ami ma a reálpolitikában reménytelennek tűnik.
A tárcavezető arra is kitért, hogy a jövő arról szól, hogy meg kell erősíteni a kontinens világpolitikai pozícióit. Vannak, akik szerint ehhez egyre inkább centralizált Európa kell, és ezzel próbálkozunk már évek óta, de ennek alapvetően negatív tapasztalatai vannak, mert kihagyja az európai polgárt - mondta. Úgy látja, ezzel szemben a mi koncepciónknak van jövője, eszerint a nemzetállamok erőssége adja Európa erősségét.
A miniszter kifejtette: a demokrácia a könyv vezérmotívuma, az, hogy a demokrácia nem status quo, hanem egy folyamatosan alakuló dolog, amelynek feltételrendszere, kultúrája változik.
Hangsúlyozta: az európai politika számára nem veszhet el Európa közepe, és fontos feladat Közép-Európa valóságos újraegyesítése kell Nyugat-Európával. A visegrádi négyek megértése és akár a csoporttal folytatott vita lényeges, mert ha ez nem történik meg, annak egész Európa a kárát látja - vélekedett. Felvetette a kérdést: ki lenne természetes szövetségese Németországnak, ha nem Közép-Európa keleti fele?
Balog Zoltán felidézte: Angela Merkel német kancellár azt mondta, Kohltól és generációjától azt lehet megtanulni, hogy először a partnerekben kell bizalmat építeni és utána lehet cselekedni.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében kiemelte: az a politikai hagyomány, amelyet Bernhard Vogel képvisel, és amelynek a lényege, hogy nincs nemesebb és fontosabb a közös ügyek intézésénél, a politikánál, csak 1990 után térhetett vissza Magyarországra. A volt német tartományi miniszterelnök nagymestere annak a politikai iskolának, amelynek célja, hogy a második világháború utáni reménytelen káoszból rendet teremtve visszaszerezze a polgárok bizalmát, és világossá tegye: a politika a polgárokért van, és nem fordítva - mutatott rá.
Mint mondta, a most bemutatott könyv Bernhard Vogel politikai hitvallásának a foglalata, amely már magyarul is olvasható, és amelyet a magyar politikusok is haszonnal forgathatnak.
Bernhard Vogel arról beszélt, hogy minden demokratikus kormányzású országnak bátor polgárokra van szüksége. A könyvben igyekeznek a polgároknak és a politikusoknak is tükröt tartani, tapasztalatokat átadni, elgondolkodtatni. A polgároknak és a politikusoknak is szükségük van bátorságra, a politikusoknak például bátorság kell ahhoz, hogy tudomásul vegyék a közvélemény-kutatások eredményét, de a nézeteiket ne áldozzák fel emiatt - magyarázta. Azt is megjegyezte, hogy Európának változnia kell, de Európát megkérdőjelezni nem szabad.
Frank Spengler, a KAS magyarországi képviselet-vezetője úgy vélte, Bernhard Vogel politikai munkásságának kimagasló elismerése könyve magyar megjelentetése.
A KAS a könyvvel kapcsolatban azt közölte: a kötetben Bernhard Vogel, az egyik legkedveltebb német politikus és az ország egyik legbefolyásosabb újságírója, Günther Nonnenmacher beszélget arról, hogy mi is a demokratikus kultúra, egy olyan időszakban, amely sokaknak mindinkább átláthatatlanná válik.
(MTI)