Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt - jelentették be az operációt végző szakemberek és az Országos Onkológiai Intézet vezetője. A budapesti sajtótájékoztatón Balog Zoltán azt mondta: a kormány 900 millió forinttal támogatta az operációhoz szükséges infrastruktúra kiépítését.

Balog Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta: a már említett állami támogatáson belül mintegy 200 millió forintért vásároltak egy CT-készüléket, amelyet először a transzplantált betegnél használtak. A mostani esemény előkészítése egyik fontos állomásának nevezte, hogy Magyarország 2013-ban csatlakozott az Eurotransplant szervezethez. "Az, hogy Magyarországon először történik egy ilyen műtét, azt jelzi, hogy egészségügyünk képes világszínvonalú dolgokra" - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ez jót tesz az orvosképzésnek is.

Kép letöltéseElőször hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar egészségügy finanszírozni fogja a tüdőtranszplantációs műtéteket, ha erre igény van. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a következő év előrelépést hoz a magyar egészségügyben.

Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa elmondta: a műtétet december 12-én éjszaka, vagyis hat napja végezték el, a beteg jól van. A főigazgató orvostörténeti pillanatnak nevezte az eseményt, megjegyezve: nagyon hosszú várakozás után jutottak el addig a pillanatig, hogy a hatórás operációt elvégezhessék. Kásler Miklós az MTI kérdésére elmondta, hogy Magyarország tavaly 38 tüdőt juttatott ki Bécsbe, ahol 12 transzplantációt végeztek magyar betegeken.

Kép letöltéseA magyar egészségügy finanszírozni fogja a tüdőtranszplantációs műtéteket, ha erre igény van Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Lang György, a Semmelweis Egyetem - az OOI mellkassebészeti osztályának bázisán működő - mellkassebészeti klinikájának vezetője elmondta: egy 59 éves férfi volt a donor, az ő tüdejét ültették át egy 53 éves férfiba. Szólt arról is, hogy a tüdőátültetésben "van némi lemaradása a magyar egészségügynek" a világ élvonalához képest, hiszen máshol ezt a műtétet már régebben végzik. Ugyanakkor a technikai színvonal és környezet az onkológiai intézetben az egyik legfejlettebb, és a magyar mellkassebészet mostantól a világ élvonalához tartozik - jelentette ki. Eddig ezeket a műtéteket Bécsben végezték magyar orvosok közreműködésével.

Lang György megjegyezte, realisták lesznek és csak azokat a tüdőtranszplantációkat végzik majd el Budapesten, amelyeket biztonságban megtehetnek. Továbbra is kapcsolatban maradnak a bécsi központtal, hogy a nagy rizikóval járó műtéteket ott hajtsák végre - mondta.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)