A keresztény értékek újrafelfedezésére hívott fel az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a Várkert Bazárban tartott előadásán. A XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány közös rendezvényén Erdő Péter bíboros az állandó változás tudatában élő emberről beszélt.

"Fedezzük fel újra a keresztény értékeket mint inspirációt és orientációt!" - mondta Balog Zoltán a több száz fős hallgatóság előtt, kiemelve: mindaz, ami keresztény kultúra Európában, az jó életet hozott létre.

"A keresztény értékek újrafelfedezése annak az erőnek a felszabadítását jelenti, mely nélkül Európa soha nem lett volna a minőségi életnek, a kultúra gazdagságának és sokszínűségének igazi otthona. S nélküle nem is maradhat az" - fogalmazott a miniszter, az alapítvány elnöke.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

A keresztény értékek három forrás összeolvasztásával - a bibliai zsidó-keresztény hagyomány, a görög tudomány és filozófia és a római jog - teremtették meg a mai értelemben vett Európát, így "azt is mondhatnánk kis merészséggel, hogy az európai egység nem előttünk van, hanem mögöttünk".

Mint mondta, mindez egy olyan szellemi-kulturális egységet, szellemi közösséget jelentett, amely "a hatalomnak, a kultúrának, a kereszténységnek a szimbiózisával igen erős hatalmi tényezővé tette Európát". A miniszter szerint ahhoz, hogy ezek az értékek orientálóak lehessenek, szükség van arra "a köztudatra, közmegegyezésre" is, hogy magunkénak valljuk, örökségünknek tekintsük ezeket.

"Látjuk azt, hogy hogyan lehet vagy hogyan nem lehet számon kérni törvényes rendet olyan embereken, amikből hiányzik ez a fajta meggyőződés; a migránsválságnak ez az egyik nagyon fontos tanulsága" - jelentette ki Balog Zoltán, megjegyezve, a felelősségünk a migránsokért az, hogy ne kelljen eljönniük hazájukból.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A Keresztény értékek a 21. században című rendezvényen mondott beszédében a miniszter kitért arra is: ami a közösség életét fenyegeti, azt nem lehet tolerálni, hanem a jog eszközével meg kell akadályozni. Gyűlölni kell a bűnt és szeretni a bűnöst, az embert mint teremtményt - fűzte hozzá.

Egyre világosabban lehet látni: a saját kultúránkból, a saját közép-európai keresztény kultúránkból kinövő döntések azok, amelyek tartósak, hatékonyak és életképesek tudnak lenni - jelentette ki Balog Zoltán, aki szerint e kultúra része az apológia, az önvédelem, a jogvédelem, a kultúra, a szabadság és a hit, a keresztény értékek védelme is.

A vallásról "az egyik legszemélyesebb közügyként" beszélve Balog Zoltán megemlítette: a keresztény közösség kovász, amely "nincs többségben, de mégiscsak hatással van a környezetére, és akkor előbb-utóbb mindennapi kenyér lesz belőle".

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a kereszténység értékeiről és XXI. századi kihívásairól tartott előadásában arról beszélt: az ember ma gyorsabban és radikálisabban változik, mint a korábbi századokban, az állandó változás azonban bizonytalanná teszi.

Kiemelte: a természettudományi haladás egyik következményeként elterjedt az emberiség körében a változás tudata. Nem az állandóság, hanem az állandó változás tudatában él a mai ember, ráadásul a változás sokszor összekapcsolódott a haladás mítoszával is. Ugyanakkor a természettudományos felismerések nyomán "a világról alkotott képünk, az emberiség és a saját egyéni helyzetünk megítélése nem biztosabb lesz, hanem bizonytalanabb" - fűzte hozzá.

Kijelentette: terjed egy "nem egyszerűen vallási vagy világnézeti, hanem természettudományos értelemben vett agnoszticizmus", annak "érzelmi feladása, hogy a körülöttünk lévő valóságot egyre jobban megismerhetjük"; ilyen háttérben az ember egyre nehezebben látja meg a saját életének objektív összefüggéseit és értelmét.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az ily módon elbizonytalanodott ember pedig óvakodik a távlati célkitűzésektől, nehezen értékeli az emberi cselekedeteket, tesz különbséget jó és rossz között, és fél az elköteleződéstől egy hivatás vagy egy életállapot mellett. Az állandóan változó világban élő ember hajlamos a pillanatnyi jó közérzetet tekinteni a legfőbb jónak - mondta a bíboros.

Erdő Péter szólt arról is, hogy a pillanatnyi élvezetet legfőbb értéknek tartó fogyasztói magatartás a mai ember vallási letében is megjelenik. "Válogatunk nemcsak az áruk között egy szupermarketben, de "a szolgáltatások", a vallások egyes elemei között is. Az ember kiemeli a különböző vallásokból azt, ami érzelmileg megérinti őt, de az egészet nem fogadja el. Ugyanakkor nem vallástalan, nem elutasító, csak "megint inkább egy pillanatnyi benyomás vezeti, mint egy projekt". Ez a fajta "élményorientált" vallási tájékozódás nem ismer felekezeti határokat, de nem is kötelezi el magát egyetlen felekezet mellett.

Ennek a jelenségcsoportnak a következménye a mai ember szorongása, félelme a jövőtől. Ha ugyanis a pillanatnyi jó közérzet a legfőbb cél, akkor állandóan félhet attól, hogy holnap már nem fogja olyan jól érezni magát. Ez a félelem ráadásul az ember sérülékenysége és halandósága miatt indokolt is - tette hozzá Erdő Péter.

Ugyanígy szorongást keltő "kockázati forrássá" vált a másik emberrel való kapcsolat is, "hiszen ott már nemcsak tőlem függ a jó közérzet, hanem a másiknak is lehet benne szerepe". Ezért terjed a félelem a tartós emberi kapcsolatoktól, hiszen "egy ilyen kapcsolat olyat is kívánhat, ami számomra éppen nem a legkellemesebb". Ezzel szemben a hit fényében az értelmesnek felfogott élet lehetőséget kínál a különböző viszontagságok vagy akár a szenvedés tudatos elviselésére, sőt vállalására is - mondta.

Mindennek a fényében nyilvánvaló - mutatott rá a bíboros -, hogy az antropológiai változás nemcsak az egyén individualizációját hozza magával, hanem elszigetelődését is; ha a kapcsolat félelmetes veszélyforrás, az egyén a maga jó közérzetével bezárul önmagába.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Erdő Péter kitért a kommunikációs és informatikai forradalom kihívásaira és lehetőségeire is. A verbalitás rovására előtérbe kerülő audiovizualitás nem erősíti a logikus gondolkodást, az emberi logika ugyanis hagyományosan fogalmakkal dolgozik. Ugyanakkor növekszik a jelképek jelentősége, a kereszténység számára pedig a jelképek "ősi és otthonos dolgok, nem idegenek". A rövid jelenetsorokban megjeleníthető jézusi példabeszédek lehet, hogy ma érthetőbbek, mint az úgynevezett erkölcsi törvények - hangsúlyozta a bíboros.

Gulyás Gergely, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója arról beszélt köszöntőjében: míg az európai integrációt olyan politikusok hozták létre, akik a múlt század második felében is azt hirdették, "Európa vagy keresztyén lesz, vagy nem lesz, addig mára Európa egészében a gyakorló hívők száma soha nem látott mélységekbe zuhant".

E földrész államainak többsége tömegesen és büszkén fogad el olyan jogszabályokat, amelyek a keresztyénség etikai és kulturális értékeit számolják fel, sőt újabban már az is vitássá vált, hogy előnyben részesítendő érték vagy felszámolandó akadály, hogy az európai államokat kulturális sokszínűségük ellenére legalább a gyökerek tekintetében túlnyomórészt keresztyén népesség lakja - mondta a fideszes politikus, az Országgyűlés alelnöke.

(MTI)