A magyar kormány felelősséget visel a határon túli nemzettestvéreivel szemben, segíti szülőföldön maradásukat - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Gárdonyi Géza sepsiköröspataki bronz mellszobrának pénteki felavatásakor.

Balog Zoltán a másfél ezres Kovászna megyei község főterén mondott beszédében kiemelte: jó érzés, de kötelesség is a mostani szoboravató, hiszen a magyar kormányt kötelezi a 2011-ben alkotott Alaptörvény gondolata, amely egységes nemzetként kezeli a részekre szakadt határon túli testvéreinket.

Kép letöltéseMTI Fotó: Veres Nándor

A miniszter megemlékezett Gárdonyi Géza apjáról, aki Kossuth Lajos ágyúöntője volt, majd az író gondolatait idézte, aki magáról azt vallotta, "kövek alatt nőtt fű", ám a fű kinyílik a kő alól, és meghozza a saját terméseit. "Ezért a nyelvért szeretjük olvasni Gárdonyit, akinek életműve az Egri csillagokban csúcsosodott ki" - méltatta az írót a miniszter.

Balog Zoltán azt kívánta a jelenlévőknek, hogy gyarapodjanak az ottani magyarok. A magyar kormány ennek érdekében 2018. január 1-jétől kiterjeszti az anyasági támogatást minden magyar gyermek után, szülessen bárhol a világon, s az újszülöttek babakötvényt is kapnak. "A támogatások körének bővítésével az összetartozás erősödik, mely lelki, szellemi összetartozásunkat is erősíti" - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Veres Nándor/MTI

L. Simon László (Fidesz) országgyűlési képviselő történelmi eseménynek nevezte a szoboravatást. Gárdonyi Géza bronz mellszobrát a testvértelepülés, Gárdony ajándékozta, a Velencei Tavi Kistérségi Alapítványon keresztül, Balog Zoltán miniszteri keretének hozzájárulásával. A szobrot, mely a község első köztéri szobra, a térségből, Barótról származó Pető Hunor készítette el - tette hozzá a honatya.

(MTI)