Granasztói György az a magyar polgár volt, akiben az évszázadok szépsége és tragikuma élt tovább - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egy könyvbemutatón.
Granasztói György 2016-ban elhunyt történész, egyetemi tanár Szabados Szabadság című kötetének bemutatóján Balog Zoltán kiemelte: többet kellene megélni abból "a szellemi minőségből", amelyet Granasztói György és generációjának néhány tagja képviselt.
A miniszter kijelentette: jó, hogy Granasztói György szövetségese, harcostársa, munkatársa lehetett.
A tárcavezető azt mondta: nem ismerte elég jól Granasztói Györgyöt, és erre "túlságosan későn" jött rá. Úgy vélte, ismerhette volna jobban is, kaphatott volna többet tőle, ha jobban odafigyel. Amikor elkezdtek együtt dolgozni, kitartó alázat jellemezte az egykori történészt, tudás, érzelem, gyermeki lelkesültség áradt belőle - tette hozzá.
Balog Zoltán úgy fogalmazott, Granasztói György élete valóban értékes, tájékozódási pont, és a történészben szilárd jellemet ismert meg. Felidézte: Granasztói Györgyöt foglalkoztatta a magyarországi egyházak állapota is, és rendszeresen összehívta a három keresztény történelmi egyház vezetőit.
Megjegyezte: most is gyakran előfordul, hogy szükség lenne rá, a véleményére.
Martonyi János volt külügyminiszter, az eseménynek helyt adó Batthyány Lajos Alapítvány elnöke beszédében elmondta: "volt egy nagy generáció", amelynek tagjai a magyar szellemi élet különböző területeiről jöttek, történészek, irodalmárok, a tudomány művelői, közgazdászok, jogászok. Hamar kiderült, hogy ugyanazt gondolják a magyarságról, Európáról, a világról, az egyéni és közösségi identitásról - közölte. Hozzáfűzte: Granasztói György is e generációhoz tartozott, központi alakja volt.
Úgy látja, a "nagy generáció" értékei megmaradnak, és az a dolgunk, hogy ezekre újra és újra felhívjuk a figyelmet.
A korábbi külügyminiszter emlékeztetett: Granasztói György egyszerre látta el a belgiumi, az Európai Közösség és a NATO melletti nagyköveti posztot. Miután hazatért Brüsszelből, számtalan tevékenységbe kezdett, így alapítója volt a Magyarország Barátai alapítványnak is, amely azt üzeni, hogy a magyarok bárhol is élnek a világban, összetartoznak - mondta.
(MTI)