A kulturális ágazat több mint 20 ezer közalkalmazottját érintő, 15 százalékos béremelést jelentett be hétfőn Budapesten az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán elmondta: a kulturális kormányzat számára az infrastrukturális beruházások és a művészeti fesztiválok támogatása mellett fontos a kultúrában dolgozók jövedelmének emelése is. Folytatódik a Liget Budapest projekt, megindul az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciója, az Eiffel Bázis, az Országos Széchényi Könyvtár raktárbázisának és a Szentendrei Skanzen erdélyi tájegységének építése, valamint a Modern városok program keretében számos vidéki nagyváros kulturális infrastruktúrájának megújítása, de az állam számos vidéki és budapesti művészeti fesztivált is támogat - hangsúlyozta a miniszter.

Kép letöltéseHúszezer kulturális közalkalmazott bére emelkedik jövőre Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Balog Zoltán kiemelte: legalább ilyen fontos azoknak az embereknek a jövedelme, akik a könyvtárakat, levéltárakat, múzeumokat működtetik, január elsejétől ezért 5,4 milliárd forintot szánnak a 2017-es bérrendezésre. A kulturális szféra közalkalmazottai alapbérük 15 százalékát kapják meg illetménypótlékként. Ez átlagban 10-45 ezer forint közötti béremelkedést jelent majd - fűzte hozzá.

Ez a döntés egyelőre a 2017-es évre vonatkozik, majd további tárgyalásoknak kell eldönteniük, hogy az emelés beépül-e az alapbérbe vagy a kulturális dolgozók továbbra is illetmény formájában fogják kapni - közölte a miniszter.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hozzátette, látható és érzékelhető béremelésről van szó, amely beépülő pótlék formájában jelentkezik majd: ha 2018-ban újabb lépcsőfok követi, az már erre fog épülni.

A Kulturális Érdekegyeztető Tanáccsal és az ágazati szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokon nemcsak a konszenzus volt fontos, hanem az is, hogy széles körben történjen meg a béremelés, amely mások mellett a múzeumi dolgozókat, könyvtárosokat, levéltárosokat, közművelődési szakembereket, zenekari, tánc- és bábművészeket, valamint az intézmények diplomával nem rendelkező dolgozóit is érinteni fogja - hangsúlyozta Hoppál Péter.

(MTI)