IV. Károly, az utolsó magyar király koronázásának centenáriuma alkalmából tartottak szentmisét Budapesten.
Boldog IV. Károly életpéldája az Istenbe vetett feltétlen bizalomra tanít - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek. Erdő Péter homíliájában kiemelte: "akkor emlékezünk méltón utolsó apostoli királyunk koronázására, ha megújítjuk magunkban a közösségért vállalt felelősséget és a bizalmat a gondviselő Istenben, aki a mi életünket is az örök boldogság távlatában szemléli".
A bíboros felidézte: a száz évvel ezelőtti ceremónia minden részletét bonyolult protokoll határozta meg. Az előkelő családok tagjai és a politikai vezetők egymás között kínos pontossággal rögzítették, hogy kinek mi a feladata, mi a rangsor, hogyan alakítsák ki a legapróbb részleteket is. Az előkészületek leírását olvasva "szinte fáj a feszültség a háborúba sodródott ország végső erőfeszítései és az előkészületek túlérett cicomája között" - mondta.
A versengés és a pompa mögött már ott rejtőzött a szomorúság és a tragédia. Ezt IV. Károly jobban látta, mint bárki más az ünneplők közül. Erről tanúskodik az ünnepi ebéd története is. A pohárköszöntők elhangzása után ugyanis a király véget vetett az ebédnek, a meg sem kezdett ételeket pedig a város kórházaiba küldte a sebesült katonáknak - ismertette a bíboros.
Erdő Péter kitért arra: a külső tragédia és a belső világosság feszültsége jellemzi Károly király száműzetésének éveit is. Mélyen átérezte a felelősséget, amely a királykoronázás és a krizmával (szentelt olaj) felkenés vallási szertartása révén a vállára került. Az eskü is a vallási kötelesség tudatát erősítette az uralkodó lelkében. Ezért nem fogadta el Károly azt az ajánlatot, hogy mondjon le a trónról és ennek árán mentse meg családi vagyonát.
Hozzátette: ez a döntése anyagi szükséget és száműzetést hozott számára, de nem fájt a szíve a hatalom és a dicsőség után, mert "meglátta az eseményekben az isteni gondviselés titokzatos tervének bontakozását".
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében hangsúlyozta: az Európát létrehozó, az Európai Uniót megalkotó lelki és szellemi értékeket ma Közép-Európa nemzetei képviselik a legerőteljesebben.
Úgy fogalmazott: "napjainkban a közép-európai gondolat újjáéledésének vagyunk tanúi. Megkötöttük és készek vagyunk megkötni a magunk békéit, hogy a kommunizmus által sújtott nemzetek szövetségre lépve egymással elfoglalhassák méltó helyüket a nemzetközi, az európai színtéren".
Szavai szerint olyan új európai együttműködésre van szükség, amely felelősséget vállal a jelenért és a jövőért is: a megmaradásért, az összetartozásért, a gyarapodásért anyagi, szellemi, lelki és erkölcsi értelemben.
Balog Zoltán szólt arról is, hogy "a keresztény magyar királyság története egy szenttel kezdődik és egy boldoggal ért véget. Ez a két név kijelöli azt a magasságot, ahonnan rátekinthetünk Európára, Magyarországra és a saját életünkre is".
Szent István és Boldog IV. Károly képesek életük példájával "felemelni a tekintetünket a legmagasabb magasság felé" - tette hozzá a miniszter.
Habsburg Károly - Habsburg Ottó egyik fia - köszöntőjében elmondta: a családi emlékezet megőrizte azt "a mély szimpátiát", amellyel Károly király Magyarország és a magyarok iránt viseltetett. E vonzalomnak volt köszönhető, hogy a Ferenc József császár halála utáni egyetlen koronázási ünnepségre a háború viszontagságai ellenére is Budapesten, Szent István koronájával került sor.
A száz évvel ezelőtti szertartás helyszínén, a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, közismert nevén a Mátyás-templomban megtartott szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a diplomáciai testület képviselői, a Habsburg-család és más történelmi családok tagjai.
Habsburg-Lotharingiai Károly 1887. augusztus 27-én született, apja Habsburg Ottó főherceg, Ferenc József unokaöccse volt, édesanyja Mária Jozefa szász királylány. Károlyt nem nevelték uralkodónak, és ő sem számított arra, hogy az lesz. Apja 1906-ban bekövetkezett halála után azonban egyre előrébb került a trónöröklési sorban.
Miután Ferenc Ferdinándot 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták, Ferenc József 1916-ban bekövetkezett halála után Károlyt koronázták osztrák császárrá és apostoli magyar királlyá.
Az uralkodó 1917-ben menesztette Tisza Istvánt a magyar kormány éléről, a monarchiát pedig választójogi reformmal, a nemzetiségeknek adandó engedményekkel próbálta összetartani. Helyzete a katonai összeomlás után tarthatatlanná vált, 1918. november 11-én Ausztriában, 13-án Magyarországon is lemondott a kormányzásról, de trónigényét fenntartotta. A birodalom széthullása után Svájcba költözött, de politikai ambíciói megmaradtak.
Károly 1921-ben kétszer is megpróbálkozott a magyar trón visszaszerzésével, de mindkét kísérlete kudarcba fulladt. Madeira szigetén, száműzetésben halt meg 1922. április 1-jén.
(MTI; kormany.hu)
