A magyarság összetartozásáról beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Szeretünk Kárpátalja című jótékonysági gálaesten.

"Számunkra az összetartozás nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem erőforrás" - fogalmazott Balog Zoltán.

Minket, polgári, keresztény, nemzeti közösséget az minősít, hogy akkor sem feledkezünk el a lényegről, amikor nem túl kellemes harcok közepén vagyunk. És a lényeg mégiscsak az, hogy összetartozunk - mondta, hozzátéve: ezt nem szabad elfelejteni a választási kampány idején sem, mert ebből a megvívandó küzdelmekhez is erőt meríthetnek.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A 2011-ben elfogadott alaptörvényt idézve kiemelte: Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért. Hangsúlyozta, hogy a megfogalmazás, miszerint Magyarország felelőséget "visel", a kitartást és az állandóságot foglalja magába.

A kárpátaljai magyarok helyzetéről, támogatásukról kiemelte: több száz millió forintot költenek évente csak arra, hogy minden kárpátaljai magyar általános iskolást elhozzanak egyszer Magyarországra. Ezt a vállalást négy év alatt teljesítettük - fűzte hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Bíró Ildikó, a Duna Palota igazgatója arról beszélt, hogy a háború és a nehéz gazdasági helyzet miatt nemcsak a mindennapi megélhetés vált küzdelemmé Kárpátalján, hanem a magyarnak maradás is.

Ezért is nagyon fontos a rahói Magyar Ház létrejötte, amely a helyi és a környékbeli magyarság megmaradását és boldogulását szolgálja a szülőföldön - tette hozzá. Mint mondta, a jótékonysági gálán befolyt összeget a rahói Magyar Ház mellett a Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítványhoz juttatják el.

Mint az eseményen elhangzott, az idén harmadik alkalommal rendezik meg a jótékonysági gálaműsort, ezúttal 23 művész fellépésével a Duna Palotában.

Az est fővédnöke a jelenlegi és két volt államfő felesége, illetve özvegye: Herczegh Anita, Schmittné Makray Katalin és Mádl Dalma.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A bevétel egyik kedvezményezettje a kárpátaljai magyar közösség és a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgáló Rahói Magyar Ház. A másik támogatott a leukémiás gyermekeket, illetve rosszindulatú vérképzőszervi, csontvelő-transzplantált felnőtt betegeket támogató Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány.

Az első kárpátaljai Magyar Ház a magyar kormány mintegy 80 millió forintnyi támogatásával épült Rahón. Az 500 négyzetméteres közösségi létesítményben konferenciatermet, számítógéppel felszerelt osztálytermeket, irodahelyiségeket és szolgálati lakásokat alakítottak ki. Az intézmény minden korosztály számára nyitva áll. A Magyar Házat március 24-énadják át.

A Tegyünk a Leukémiás Gyermekekért és Betegekért Közhasznú Alapítvány pénzbeli és más tárgyi támogatásban részesíti a családokat, segítséget nyújt a mindennapjaikban és az otthoni megfelelő higiénés körülmények kialakításában. Az alapítvány finanszírozza azoknak a betegeknek a külföldi vizsgálatait, akik ezt önerőből nem tudják megtenni.

(MTI)