Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg a 2. FINA Nyílvízi Junior Világbajnokságot Balatonfüreden, 2014. szeptember 5-én. Az eseményen részt vett továbbá Dennis Miller a nemzetközi szövetség nevében, Bóka István, Balatonfüred polgármestere és Kósa Lajos, a 2021-es vb szervezőbizottságának elnöke.

A vb az első számot megelőzően az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, hogy úszásban Magyarország az idei Európa-bajnokság és a nankingi ifjúsági olimpia eredményei alapján a kontinens második legeredményesebbje, ami rendkívüli teljesítmény.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula”Egy sportág elismertségét, népszerűségét azonban az is mutatja, hogy hányan űzik versenyszerűen, kedvtelésből, illetve hány fiatal jelentkezik, hogy ő is ezt a sportágat választja – és a magyar úszók e tekintetben is a legjobban teljesítők közé tartoznak” – tette hozzá a tárcavezető.

Kiemelte: “fontos mérce az is, hány jelentős eseményt rendezhet egy szövetség: ha előretekintünk, azt láthatjuk, hogy az elkövetkező években több, a legfontosabb kategóriába sorolható nemzetközi verseny házigazdája lesz Magyarország, a csúcspont a 2021-es világbajnokság.” – mondta.

Kép letöltéseFotó: Bartos GyulaA nemzetközi szövetség, a FINA nevében Dennis Miller alelnök köszöntötte a résztvevőket, és köszönte meg a Gyárfás Tamás vezette szervezőbizottságnak, hogy 40 nap alatt ilyen fantasztikus körülményeket teremtett. Bóka István, Balatonfüred polgármestere pedig azt emelte ki, hogy a világszövetség honlapján látható közvetítés jóvoltából világszerte megismerhetik Füred nevét. Végül Kósa Lajos, a 2021-es vb szervezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy jövőre minden bizonnyal felnőtt világkupa-viadalnak adhat otthont Balatonfüred.

(MTI, EMMI)