Az Örömóda egyik sora sem lenne értelmezhető a kereszténység nélkül. Tetszik vagy sem az Európai Unió egyes jelenlegi vezetőinek, az európai integráció csakis keresztény gyökereinek megőrzésével maradhat fenn - fogalmazott Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán este, a Német Gazdasági Klubban megtartott előadásában.

A tárcavezető kifejtette, hogy korábban is létezett az egyes népek identitása, saját kultúrája, amelyek közül számos, mint például a görög, a római, a germán vagy épp a magyar magas szintre ért fel. A kereszténység volt azonban az, amely megtartva a népek hagyományait, sajátosságait, a szeretetre és tiszteletre építve közös alapot teremtett.

A miniszter példaként említette az Európai Unió Himnuszát, az Örömódát, amelynek egyik sora sem lenne értelmezhető a kereszténység nélkül.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula

Az előadása során Kásler Miklós külön elemezte európai identitásunk legfontosabb elemeit: közös történelmünket, a nemzeti hagyományokat, a művészeteket, az irodalmi alkotásokat, a meghatározó filozófiai irányzatokat, a tudományos eredményeket, valamint a jog- és államfejlődést.

A miniszter kiemelte, hogy az európai identitásra a legnagyobb veszélyt azok a keresztény értékeket és Isten létét tagadó eszmék jelentik, amelyek a francia forradalomból nőttek ki, szélsőséges megnyilvánulásaik terrorba csaptak át, és alapjai lettek az olyan tömegpusztító ideológiáknak, mint a kommunizmus és a nemzetiszocializmus.

(EMMI)