Kétezerrel nőtt idén a felsőoktatásba jelentkezők száma - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
A tárcavezető a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) alakuló ülésén kiemelte: különösen fontos volt a számukra, hogy a műszaki, a gazdaságtudományi és az informatikai képzés területén a szakok részesedése emelkedjen.
Kitért arra, hogy idén az előző évhez képest 10 százalékkal nőtt a gyógypedagógus képzésre való jelentkezések száma.
A miniszter a felsőoktatás helyzetét értékelve rámutatott arra: a területen nyugalmi állapot, egyfajta stabilitás jellemző.
Az akkreditációs bizottságról szólva hangsúlyozta: bíznak abban, hogy a kormánnyal együtt nemcsak a magyar felsőoktatás ügyét szolgálják, hanem egy még szélesebb dimenzióba is ki tudnak tekinteni.
Hozzátette: a MAB feladatai közül a legfontosabb, hogy biztosítsa a felsőoktatás színvonalát a saját eszközeivel, azzal a minőségbiztosítási tevékenységgel, amit végez. Képes legyen a konkrét intézmények szűken vett érdekeitől adott esetben eltekinteni, és rögzíteni, hogy az ország és a nemzet szempontjából milyen lépésekre van szükség, valamint ezeket a saját eszközeivel támogatni is tudja. A miniszter azt mondta, ha ez ténylegesen így lesz, biztos abban, hogy jó lesz az együttműködésük.
Balog Zoltán az ülésen Palkovics László oktatási államtitkárral átadta a bizottság tagjainak hat évre szóló kinevezési okiratait.
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság a felsőoktatási törvény alapján a felsőoktatásban folyó képzés, tudományos kutatás, művészeti alkotótevékenység tudományos minőségének ellenőrzését, biztosítását és értékelését elősegítő országos szakértői testület. A MAB a törvényben szabályozott módon közreműködik a felsőoktatási intézményekkel összefüggő eljárásokban, különös tekintettel a doktori iskolákra.
(MTI)