Különbséget kell tenni migráns és migráció között, Magyarország ugyanis nem az emberek ellen van, hanem a migráció egész világra kiterjedő folyamata ellen - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak.
A lap hétfői számában megjelent interjúban a miniszter azt hangoztatta, a bevándorlás problémáját nem lehet úgy megoldani, ahogy azt az Európa Unió és néhány másik ország szeretné. Magyarország továbbra is azon fog fáradozni, hogy ott segítsen az embereknek, ahol a problémák keletkeznek.
Balog Zoltán hangsúlyozta, ő mindig arra hívja fel a figyelmet, hogy a migránsok áldozatok. Nem szabad gyűlöletből dönteni, inkább racionálisan át kell gondolni, hogyan lehet még jobban megerősíteni a nemzeti biztonságot.
A kormány létrehozta az üldözött keresztényeket segítő helyettes államtitkárságot, és több száz millió forintot adott a segélyszervezeteknek, ezért nem fair, ha embertelen hozzáállást rónak fel az országnak, amikor kerítést épít a határra azért, hogy be tudja tartani az európai törvényeket.
A miniszter szerint az október 2-i népszavazás célja megmutatni azt, hogy a lakosság többsége szerint is nemzeti hatáskörben kell eldönteni, akarunk-e migránsokat befogadni. A kvótának nincs felső határa, ezért már az elején védekezni kell. Másképp később sem dönthetünk arról, kivel szeretnénk együtt élni - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy mit jelent a kormánynak, ha nem lesz érvényes a népszavazás, Balog Zoltán azt válaszolta, aki nem megy el, az átengedi a döntést azoknak, akik elmennek. Egyébként pedig nem mindegy, hogy milyen aránnyal lesz érvényes vagy érvénytelen a szavazás - fűzte hozzá.
A miniszter egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, sikernek tartja-e, hogy Magyarország szinte az egyetlen ország, amelyikben a szélsőjobboldali erők nem erősödtek meg a menekültválság hatására. Balog Zoltán szerint ez arra utal, hogy Magyarországon demokratikus keretek között lehet tiltakozást kifejezni. A lakosság 70-80 százaléka egyetért a kormány álláspontjával, de közülük nem mindenki támogatja a Fideszt. Ha egy kormány a közhangulatot tudja képviselni, az mindenképp jó - emelte ki.
A plakátkampánnyal kapcsolatban azt mondta, ő még szívesen odaírta volna, hogy nem minden migráns terrorista vagy erőszaktevő. Ennek ellenére, ami a plakátokon áll, az tény - jelentette ki. Tény, hogy a bevándorlók származási országában másképp bánnak a nőkkel, mint a keresztény államokban - mondta, Kölnre vagy Bécsre utalva. Ez alapján természetes, hogy az emberek félnek. A kormány célja, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre. Az embereknek tudniuk kell, mit tehetnek saját és gyermekeik biztonságáért. Például nemmel szavazhatnak október 2-án - jelentette ki a miniszter.
Balog Zoltán azt mondta, a romák integrációja van akkora feladat, hogy mellette már nehéz a migránsok integrációjával is foglalkozni. De most még komolyabban kell venni a roma integrációt, mint korábban. 2011-ben kidolgozott a kormány egy romastratégiát, amit még azok is elismertek Európában, akik egyébként támadni szokták Magyarországot. Nem lenne jó, ha ezt le kellene állítani.
Balog Zoltán kérdésre válaszolva közölte, nem akarja kijátszani egymás ellen a romákat és a migránsokat, de az eszközök korlátozottak, és ha ezekből többen akarnak részesülni, akkor kevesebb fog jutni egy embernek. Az Európai Bizottság már javasolta, hogy a romáknak szánt fejlesztési pénzeket kiterjesszék a bevándorlókra is, ám anélkül, hogy erre több forrást biztosítana. Magyarországon a felsőoktatásban tanuló romák száma megkétszereződött, a munkanélküliség pedig 39 százalékról 28 százalékra csökkent a körükben, mert minden fillért, amit az unió biztosított, a kormány felhasznált.
A miniszter úgy fogalmazott, az integráció egy őrülten nehéz feladat. Az, amit Franciaországban vagy Németországban lát a magyar kormány, arra ösztönzi, hogy másik utat válasszon. Habár Angela Merkel német kancellár néhány éve bevallotta, hogy a multikulturalizmus nem működik, a német társadalom multikulturálissá vált. Magyarországon évszázadok óta 13 nemzetiség él együtt, őket sikerült integrálni, a romaproblematikában pedig vannak pozitív és negatív eredmények is - mondta Balog Zoltán.
Kitért arra is, hogy a médiában még sokszor antiszemitának tartják a magyarokat, a budapesti zsidó közösség mégis úgy véli, hogy Magyarországon nagyobb biztonságban van, mint némelyik másik európai országban.
(MTI)