Kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs család, biztonság, kultúra nélkül nincs ország – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtök este Sárospatakon, a 24. Zempléni Fesztivál nyitóhangversenye előtt tartott beszédében.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMIA Rákóczi Vár udvarán, telt ház előtt a miniszter úgy fogalmazott, hogy a gazdasági növekedés csak akkor lehet tartós, ha helyi kincsből nő ki. Példaként említette a tájat, a bort, a turizmust, a levegőt, a földet, a vizet és „nagybetűvel” a kultúrát. Mint mondta, kultúra nélkül a gazdasági növekedés semmit sem ér, nem lehet tartós.

Hozzátette, hogy a kultúra az egyik legfontosabb eleme a tartós jólétnek és az élhető vidéknek egyaránt. „A művészetben, a kultúrában találjuk meg a megtartó erőt”, és ehhez kell kapcsolódnia a gazdaságnak – hangsúlyozta a tárcavezető, hozzáfűzve: ez egy erős eszköz, ez egy igazi lehetőség arra, hogy jobb, teljesebb és minőségibb legyen az életünk.

Balog Zoltán kitért arra is, hogy a kultúrát úgy kell továbbadnunk, ápolnunk, újra felfedeznünk, hogy „itthon tartsa a fiainkat és a lányainkat”, és ha el is mennek, „ez hazahúzza őket” – fejtette ki álláspontját.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarország a fesztiválok országa lesz. A zempléni pedig kiemelkedik ebből a sorból például a minőségével, amelyet kínál, illetve azzal a szellemiséggel, amely a fiatalok bekapcsolását jelenti a művészet vérkeringésébe.

Hozzáfűzte, hogy a rendezvény példát mutat a helyiek, a településvezetők összefogásával és a közönségével is.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A 24. Zempléni Fesztivál a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjével kezdődött. A programsorozat augusztus 23-áig operett-előadással, komolyzenei és dzsesszkoncertekkel is várja a látogatókat.

A rendezvény 11 napján egész Zemplént „megzenésítik”, hiszen pincészetekben, kistelepülések templomaiban, kastélyokban, várakban és négy város különböző helyszínein várják a látogatókat.

(MTI)