Lényegesen javultak a gyermekes családok életkörülményei az elmúlt évben - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti éves meghallgatásán, amelyen a családpolitikáról, az egészségügyről, a szociálpolitikáról és a romák helyzetéről is beszélt.
Balog Zoltán azt mondta, a változás mértékét jelzi, hogy ma másfélszer annyit ér egy átlagos, kétszülős, gyermekes család nettó átlagkeresete, mint 2010-ben.
A kormány úgy döntött, 2018 a családok éve lesz.
A korábbi demográfiai folyamatok eredményeképpen csökken a szülőképes korú nők száma, nem születik több gyermek, azonban a "kevesebb anya több gyermeket szül", 2010 óta egyötödével emelkedett a termékenység. Egyre kevesebben szakítják meg a terhességüket, összességében a tavalyi év végéig 53 ezres népességvesztést sikerült elkerülni - mutatott rá a miniszter.
Megemlítette a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), amelyet már csaknem hatvanezer család vett igénybe.
Javultak a családokat érintő szolgáltatások is: bölcsődéket építettek, és emelték azok dolgozóinak bérét - tette hozzá.
Fontos vállalásnak nevezte a lombikbébiprogram kiszélesítését.
A kormány a nyugdíjak értékének megőrzését vállalta, ehhez képest az ellátások reálértéke csaknem 10 százalékkal emelkedett - közölte Balog Zoltán, megjegyezve, hogy az év végén nyugdíjprémiumot, Erzsébet-utalványt és nyugdíj-kiegészítést is adnak.
A kapcsolati erőszak minden formáját elítélik, és a jelenséget tudatosan nem nevezik családon belüli erőszaknak, mert a család fogalmához inkább pozitív gondolatokat akarnak kötni. Az áldozattá válás megelőzésére az ellátórendszert is bővítették.
Az egészségügyben a rendszerváltás óta nem volt ilyen kiterjedésű és mértékű béremelés. Bár a korábbi kormány kedvezőtlen helyzetet hagyott maga után, az elmúlt években sok mutató javult, a legtöbb romló trendet megfordították - hangsúlyozta a miniszter.
Ha nem is állt meg, de csökkent az orvosok, szakdolgozók külföldre áramlása - emelte ki.
Ösztöndíjprogramokat működtetnek, megerősítették az egészségügyi alapellátást, segítették a háziorvosi praxisok betöltését. Tavaly már 50 százalékkal több forrást biztosítottak a terület támogatására, mint 2010-ben. A letelepedési és praxisvásárlási pályázatok eredményeként 2014-től 2016-ig 198 háziorvosi szolgálatot tudtak betölteni. Az idén a duplájára emelték a letelepedésre szánt összeget - mondta. Emellett fejlesztették a kórházakat, új mentőautókat vásároltak - sorolta.
Lehetővé tették, hogy az emlő- és a méhnyak- után a bélrák szűrése is mindenkinek elérhető legyen.
Úgy fogalmazott, hogy olyanok kérik számon a kórházi várólisták hosszát a kormányon, akik nem foglalkoztak a kérdéssel. A várólistákat a jelenlegi kabinet vezette be, majd csökkentette azok méretét.
Közlése szerint a 18 év alattiak jövedelmi szegénysége megfeleződött, a jövedelmi egyenlőtlenség lényegesen kisebb az európai uniós átlagnál.
Mérséklődött az ifjúsági munkanélküliség, nőtt a fogyatékkal élők és a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása.
A kormány a segély helyett munkát elvet érvényesíti - nyomatékosította.
Azt mondta, emelték a szociális dolgozók bérét is, valamint javították az ellátási körülményeket.
A halmozottan hátrányos helyzetűek roma gyermekek 99 százaléka óvodába jár, ahol naponta háromszor ingyenesen étkezhet.
A romáknak már a 40 százaléka dolgozik, és megduplázódott a körükben a felsőoktatásban tanulók száma - hangoztatta Balog Zoltán.
(MTI/kormany.hu)