A Nemzeti Filharmonikusok Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumának előadásával kezdődött péntek este a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) a Müpában.
Budapest főváros és a magyar kormány együttműködése teszi évről-évre lehetővé a fesztivál megrendezését - hívta fel a figyelmet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a fesztivál nyitókoncertjén.
Műfaji sokszínűsége - az 1981-es megalapítástól fogva - az egyik legfontosabb értéke a rendezvénysorozatnak, amelyen könnyű- és komolyzenével, tánccal, színházzal, irodalommal, valamint fotó- és képzőművészettel találkozhat a közönség. A fesztivál középpontjában az idén Liszt Ferenc mellett a száz éve született Leonard Bernstein életműve és a zongora áll - fejtette ki a miniszter. Felhívta a figyelmet az esemény zárónapjára, amelyen egy különleges helyszínen, a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálján hangzik majd fel Mozart Varázsfuvolája.
Nagypéntekre utalva elmondta, hogy a nyitókoncerten felcsendülő Liszt-oratórium lehetőséget kínál arra, hogy ennek az ünnepnek az üzenetével, többek között a feltétel nélküli szeretettel és az áldozatból született győzelemmel találkozhasson a közönség.
Árpád-házi Szent Erzsébet életét felidézve hangsúlyozta: az egyik legismertebb magyar és egyben európai szent 790 évvel ezelőtt éppen nagypénteken mondott le a világi javakról a marburgi ferences kolostorban, hogy hátralevő életét a betegek és rászorulók gondozására szentelje.
A Szent Erzsébet legendája című Liszt-oratórium címszerepét a New York-i Metropolitan színpadán is nagy sikerrel szereplő Kele Brigitta alakította. Mellette az egyik legkeresettebb Wagner-énekes, Albert Pesendorfer, valamint Johannes Kammler, Kutasi Judit és Haja Zsolt lépett a színpadra.
A Nemzeti Filharmonikusok mellett az esten közreműködött a Nemzeti Énekkar (karigazgató Somos Csaba), a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató Sapszon Borbála és Sapszon Ferenc) Hamar Zsolt vezényletével.
A fesztivál keretében az ünnepi hétvége kiemelt eseménye lesz még az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus koncertje. A Jézus feltámadása és mennybemenetele című mű vasárnap csendül fel Vashegyi György vezényletével a Zeneakadémián. Emellett húsvéthoz kapcsolódó programok is lesznek: koncertek, workshopok, bábelőadás és filmvetítés a PONT Fesztiválon, a Várkert Bazárban.
Közép-Európa egyik legfontosabb összművészeti seregszemléje az idén csaknem 40 fővárosi helyszínen, több mint 150 programmal várja az érdeklődőket. A fesztivál idén is a zenei élet kiválóságait hozza el Budapestre.
(MTI)