A kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön akarnak boldogulni, Magyarországnak pedig alkotmányos kötelessége ebben segíteni őket - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján Beregszászon. Balog Zoltán az eseményen bejelentette, több mint egymilliárd forintból uszoda és sportcsarnok épül a kárpátaljai városban.
A helyi református templomban megtartott ünnepségen a tárcavezető azt mondta, az ezer éve ezen a földön élő magyarság "erőforrása" a magyar nemzetnek és Ukrajnának egyaránt, Magyarország pedig nem mond le erről az erőforrásról.
Ezért arra kérjük az ukrán politikusokat, hogy ők se tegyék meg ezt - utalt a miniszter az ukrán parlament által elfogadott új oktatási törvénynek a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását korlátozó hetedik paragrafusára.
A jogszabály ezen cikkelye "ezer sebből vérzik", és szembemegy mindazzal, amire a szabaddá lett ukrán és a magyar nemzet szerződött egymással, valamint egy sor olyan nemzetközi egyezménnyel, amelyet az európai nemzetek közössége felé indulva Ukrajna elvállalt - jelentette ki Balog Zoltán. A tárcavezető leszögezte: Magyarország Ukrajna mint állam szabadságában, valamint minden állampolgárának békés gyarapodásában érdekelt, a magyarok pedig nem a problémának, hanem a megoldásnak a részei kívánnak lenni.
"Készen állunk küzdeni, készen állunk tárgyalni, készen állunk a nemzetiségi oktatás érdekében megegyezni" - húzta alá Balog Zoltán, hozzátéve: a magyar kormány ezért úgy döntött, hogy több mint egymilliárd forinttal támogatja egy sportcsarnok és egy uszoda építését a beregszászi főiskola mellett.
A létesítmények tervezéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll - tette hozzá a miniszter, akinek szavait taps kísérte a templomban.
A főiskola vezetése, tanárai, a történelmi egyházak, a kárpátaljai magyar és magyarországi politikai élet képviselői, valamint a fogadalmat tett elsős főiskolai hallgatók, meghívott vendégek előtt Balog Zoltán beszédében rámutatott, a kárpátaljai magyaroké "a föld, a nyelv és a hit", ezt a közösséget mindig a tisztességes munka és a közigazgató állam iránti lojalitás jellemezte. Az elvégzett munkájuk javára vált annak az országnak, amelyben éltek, közben pedig töretlen maradt a magyar nemzet iránti hűség - fogalmazott.
A miniszter felsorolva az anyaország által itt élő magyar és ukrán családoknak és gyerekeknek juttatott támogatásokat és boldogulásuk segítésére elindított programokat megjegyezte, a magyar állam számára természetes a Magyarországon élő ukrán nemzetiségű közösség segítése, erre a célra mintegy egymilliárd forintot fordítanak.
Balog Zoltán Kárpátalja történelmét felidézve kifejtette, a lényeg mindig az, hogy a magyarok magyarok, az ukránok ukránok, a ruszinok pedig ruszinok lehessenek és maradhassanak. A Szovjetunió szétesésével és Ukrajna létrejöttével a kárpátaljai magyarok számára is eljött a szabadság ideje, most azonban mintha távolodna ez a szabadság. A bevallottan nyugati irányba elinduló Ukrajna - amely eddig békében igyekezett élni szomszédjaival és teret, illetve lehetőséget adott nemzetiségeinek a szabad életre - most megsérti majdnem minden nyugati szomszédját, elfelejtve azt, hogy az ukrán nemzet is volt ilyen elnyomott helyzetben - emlékeztetett a miniszter.
A tárcavezető nehezményezte, hogy a médián keresztül párbeszédet hirdető ukrán állam viszont nem hajlandó tárgyalásokra az oktatási törvényről. Ezért fontos, hogy a Kárpátaljai Megyei Tanács kiállt a magyarok és a románok jogai mellett, mert az itt élő képviselők jól tudják, hogy az anyanyelvi oktatás nem elvesz, hanem hozzátesz az életükhöz - jegyezte meg.
Balog Zoltán beszédében az új oktatási hetedik cikkelyét zsákutcának nevezte, megemlítve, hogy ebbe a cári Oroszország és a Szovjetunió bürokráciája magát az ukrán nemzetet is belekényszerítette már.
"Mi kézfogással fogjuk várni Ukrajnát a zsákutca bejáratánál, hogy együtt mehessünk tovább az európai úton, amelyre történelmi sorsközösségünk predesztinált bennünket" - jelentette ki az emberi erőforrás miniszter. Balog Zoltán hozzátette, Magyarország és az érintett országok minden törvényes eszközzel fel fognak lépni a jogfosztás ellen a nemzetközi közösség előtt.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora beszédében elmondta, a 2017/18-as tanévben összesen 1224 hallgató kezdte meg tanulmányait az intézmény különböző képzési szintjein, ebből 728-an nappali, 210-en levelező, 286-an pedig Ukrajnában nem akkreditált, székhelyen kívüli képzésben vesznek részt.
A tanévnyitón nem vett részt az eseményre meghívott Lilia Hrinevics ukrán oktatási és tudományos miniszter.
Az elsőéves hallgatók diákká avatását és fogadalomtételét követően átadták a Rákóczi-díjat, amelyet idén Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára - korábbi ungvári és beregszászi főkonzul - vehetett át.
(MTI)