Március 15-e ma is azt üzeni, ahogyan a szabadságharc idején is, hogy a magyarok maguk akarnak dönteni ügyeikről és a jövőjükről, mindarról, ami őket, a gyerekeiket és az unokáikat érinti - hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Stuttgartban az M1 aktuális csatornának vasárnap adott interjújában.

A tárcavezető Stuttgartban részt vett a Württembergi Magyar Protestáns Gyülekezet, a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközség közös ökumenikus istentiszteletén, majd a stuttgarti március 15-i megemlékezésen, ahol beszédet mondott, majd Pro Cultura Hungarica-díjat adott át Gémes István evangélikus lelkésznek.

Az M1 kérdésére válaszolva Balog Zoltán azt mondta, hogy Németországban a felszínen kevéssé értik meg azt, hogy a magyarok számára mit jelentenek az 1848-as események, a politikai elitben pedig nagy értetlenség és sokszor elutasítás van, de ha csak egy "szinttel lejjebb megy az ember, akkor nagy bólogatás támogatás van".

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

"A március 15-i ünnepségen több száz magyar olyan lelkesen és határozottan állt ki amellett, amit a magyar kormány tesz, hogy nagyon jó volt látni. Itt potenciálisan több száz nagykövetünk van, akik a magyar álláspont mellett erkölcsi alapon állnak ki, és nemcsak védik, hanem offenzívan képviselik azt" - mondta Balog Zoltán.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy a magyarok is a kereszténységből tanulták meg azt, hogy úgy tudják védeni a sajátjukat, hogy közben nem pusztítják el a másokét. "Erre érdemes vigyázni Európában, mert vannak olyanok, akik más alapon vannak, akik a világ más sarkából jönnek, és ezt nem értik, nem akarják, s ha kell, akkor erőszakkal is a sajátjukat képviselik. Mi ezt nem szeretnénk, mert az intoleranciával szemben semmiképpen nem lehet toleráns az ember" - tette hozzá.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A tárcavezető a március 15-i stuttgarti megemlékezésen mondott beszédében kifejtette, a magyaroknak ma is meg kell küzdeniük az összetartozásért. Európa manapság nagy kihívás előtt áll, és erre Magyarország és Közép-Európa más választ ad, mint Nyugat-Európa bizonyos részei - tette hozzá. "Ha másként döntünk, a jövőnk is máskent alakul" - szögezte le.

Balog Zoltán szerint Budapest minden Németországban élő magyarra úgy tekint, mint aki segíti a Magyarország és Németország közti megértést, segíti Németországgal megértetni, miért gondolkodnak Magyarországon másképpen.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

"Európát ostromlott várnak látjuk, most fog eldőlni, hogy megmarad-e a keresztény hitből kinövő kultúra" - hangoztatta Balog Zoltán. Szerinte a Magyarországnak szellemi-lelki megújulásra van szüksége a 21. században, és a magyarok azért küzdenek, hogy ezt ne vegyék el tőlük.

"Ez nem menne a világ magyarsága nélkül" - mondta a miniszter, és a Köldökzsinór programra utalva emlékeztetett arra, hogy a magyar állam támogatja a világ magyarságát.

(MTI)