A magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című alkotását, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a Krisztus-trilógia - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Debrecenben.

Balog Zoltán elmondta, hogy a Munkácsy-kép megvásárlását két fontos döntés előzte meg: a Hamilton Galéria igazgatótanácsa hozzájárult az eladáshoz, a Magyar Nemzeti Bank Értéktár programja pedig rendelkezésre bocsátotta a kép vételárát. Hozzátette: a kép megvásárlásáról szóló szerződést március végén írják alá.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/Emmi

A Déri Múzeum Munkácsy termében jelenleg is látható a trilógia két darabja, a Golgota és az Ecce Homo, a harmadik monumentális méretű kép helyét azonban a tavalyi elszállítása óta üresen hagyták.

Balog Zoltán a Krisztus Pilátus előtt című kép vételi árát nem árulta el. Beszámolt viszont arról, hogy a magyar állam meg akarja vásárolni a Golgotát is, amely jelenleg a New Yorkban élő magyar műgyűjtő, Pákh Imre tulajdonában.

Pákh Imrével a miniszter megbízásából Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója tárgyal.

Pákh Imre korábban az MTI-nek elmondta: szerinte egyben kell tartani a trilógiát, amelynek Debrecenben van a helye. Miután a Krisztus Pilátus előtt című kép sorsa eldőlt, várhatóan a Golgotáról is felgyorsulnak a tárgyalások - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/Emmi

Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen korábbi polgármestere úgy fogalmazott: "évtizedes küzdelemnek közeledik a vége".

A politikus köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek, Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, Matolcsy Györgynek, az MNB elnökének, L. Simon László és Halász János volt kulturális államtitkároknak és Baán Lászlónak, akik az elmúlt években sokat tettek azért, hogy a Krisztus-trilógia Debrecenbe kerüljön és ott is maradjon.

Papp László, Debrecen polgármestere szerin régóta vártak erre a bejelentésre a debreceniek. A trilógia ügye az elmúlt években nemzeti üggyé vált - mondta a polgármester és reményét fejezte ki, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások Pákh Imrével, így örökre együtt maradhat a három kép.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/Emmi

A Jézus életét megörökítő sorozat darabjait első alkalommal 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét.

(MTI)