Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elismerő okleveleket adott át az áprilisi, krakkói divízió I/A-világbajnokságon a világelitbe jutást kiharcoló jégkorong-válogatott tagjainak és a szakmai stábnak.

A szerdai, parlamenti ünnepségen a miniszter elmondta: nagyon fontos volt ez a siker a magyar sportnak, azon belül a jégkorongnak, és komoly jelzés arra vonatkozóan, hogy jó úton jár a sportág. Példa értékűnek nevezte a szurkolók hozzáállását, illetve azt is, hogy milyen sokan tartanak a csapattal egy külföldi versenyre. Felelevenítette, hogy nagyszerűen érezte magát a szurkolók között, amikor korábban a helyszínen nézte végig a válogatott egyik mérkőzését.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

Emlékeztetett: annak ellenére sikerült bejutni a világ 16 legjobb válogatottja közé, hogy a stabil élvonalbelieknél a feltételek összehasonlíthatatlanul jobbak. Ennek ellenére - többek között - az olimpiai és világbajnok kanadai, valamint a finn és az amerikai válogatottal is összecsap majd jövő májusban Szentpéterváron a magyar csapat.

A keretből 15 játékos tudott elmenni a parlamenti fogadásra, amelyről hiányoztak a légiósok és a honosítottak. A válogatottba legtöbb hokist adó Fehérvár és Miskolc két klubvezetője, Ocskay Gábor és Egri István is elismerésben részesült. Rich Chernomaz szövetségi kapitány kicsit késett, mert Frankfurtból érkezett meg.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A szövetség részéről Németh Miklós elnök - aki kedden jelentette be lemondását - bekeretezett csapatképeket adott át Balog Zoltánnak, Simicskó István sportért felelős államtitkárnak, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak, valamint Kiss Norbert sportért felelős helyettes államtitkárnak.

Az ünnepségen jelen volt Pásztor György, a magyar szövetség tiszteletbeli elnöke, a nemzetközi szövetség hírességek csarnokának (Hall of Fame) magyar tagja is.

Kép letöltéseFotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség

A magyar csapat Krakkóban a kazahok mögött a második helyen végzett, ezzel kijutott a jövő évi, oroszországi elit-vb-re. A szentpétervári csoportban Kanada, Finnország, Egyesült Államok, Szlovákia, Fehéroroszország, Franciaország és Németország lesz az ellenfél, a nyolcas utolsó tagja búcsúzik az élvonaltól.

(mti)