Mintegy 193 milliárd forintot fordítanak a következő években, 2023-ig kollégiumi fejlesztésekre, amelyek során új kollégiumokat is létesítenek - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a kormány által elfogadott országos felsőoktatási kollégiumfejlesztési stratégia 123 kollégiumot és összesen 37 467 helyet érint. A fejlesztés során négyezer új szobát és nyolcezer új helyet létesítenek, valamint 12 ezer szobát, 29 ezer helyet felújítanak.

 

A fejlesztésekre 192,6 milliárd forintot költenek majd 2023-ig.

 

Balog Zoltán hangsúlyozta: Magyarország fejlődése nagyban múlik azon, hogy sikerül-e értékalapú és versenyképes felsőoktatást teremteni, ami nem megy az infrastruktúra bővítése nélkül.

Kép letöltéseA fejlesztésekre 192,6 milliárd forintot költenek majd 2023-ig Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Elmondta, a campus típusú egyetemi struktúra magas színvonalú szálláshelyeket feltételez, hiszen nemcsak arról van szó, hogy kollégiumban olcsóbb lakni, hanem olyan közösségi terekről is, amelyek szolgáltatásokat nyújtanak a hallgatóknak.

Balog Zoltán megjegyezte azt is, hogy Budapesten 2015-ben 32 százalékos volt a túljelentkezés a kollégiumokba.

Közölte, a fejlesztéseknek köszönhetően 8 százalékkal emelkedik majd a kapacitás, azért ennyivel, mert a felújítás következtében szűnnek is meg helyek, hogy csökkenjen a túlzsúfoltság.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára elmondta, már több kollégiumban megkezdődtek a munkálatok.

Kép letöltéseBudapesten 2015-ben 32 százalékos volt a túljelentkezés a kollégiumokba Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Hozzátette, hogy jelenleg, az első körben 24 milliárd forint értékű fejlesztésről van szó, majd az ütemezés szerint 2018 és 2020 között - 32 kollégiumot érintően - 68 milliárdot, 2020 és 2021 között - további 40 kollégiumot érintően - 50 milliárdot, végül az utolsó szakaszban, 2023-ig - 44 kollégiumot érintően - 52 milliárd forintot fordítanak majd a fejlesztésekre.

Palkovics László szólt arról is, a kancelláriarendszer elmúlt kétéves működése bizonyította azt, hogy a felsőoktatási intézmények valóban képesek transzparensen és hatékonyan működni.

Kitért arra, hogy az állami felsőoktatási intézmények 148 milliárd forintos összeggel rendelkeznek és 8 milliárd forint a tartozásállományuk. Ez utóbbi a reményeik szerint az év végére csaknem nullára csökken - mondta.

Kérdésekre válaszolva Palkovics László közölte: a fejlesztések során 19 új kollégiumi épület létesül majd 2023-ig.

Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora akut problémának nevezte a kollégiumi helyhiányt. Az egyetem nevében üdvözölte a kormány által elfogadott stratégiát, és kiemelte, hogy az elmúlt időszakban ilyen nagy volumenű kollégiumfejlesztés nem volt. A Corvinust két kollégium felújítása és egy új felépítése érinti - jegyezte meg.

Kép letöltéseA fejlesztések során 19 új kollégiumi épület létesül majd 2023-ig Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint a stratégia egyik legfontosabb pontja, hogy kimondja: a kollégiumok a felsőoktatási infrastruktúra részét képezik, és versenyképes felsőoktatás csak jó állapotban lévő kollégiumokkal képzelhető el.

Közölte, 2015 elején kezdődött el a kollégiumi kapacitásokról és szolgáltatások fejlesztéséről szóló felmérés. Példaként említette, hogy minden tizedik kollégistának nincs saját íróasztala, és a kollégisták negyedének nincs ingyenes internet-hozzáférése.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)