Korábban Magyarországon diplomát szerzett hallgatók részvételével Nemzetközi Alumni Találkozót tartanak csütörtökön és pénteken Budapesten - mondta az emberi erőforrások minisztere Budapesten.
Balog Zoltán egy hétfői sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, hogy kiemelkedő nemzetközi eseményre készülnek. Rámutatott: szeretnék az itt tanuló külföldi hallgatók számát tíz éven belül a duplájára növelni, illetve olyan kapcsolatrendszer kidolgozásán gondolkodnak, ami összeköti a nálunk tanulókat. Ők egyfajta nagykövetei lehetnek Magyarországnak abban az országban, ahová tanulmányaik után visszatérnek - tette hozzá.
Az alumni találkozón a korábbi ciprusi elnök személyében lesz olyan előadó is, aki majd hatvan éve szerzett diplomát nálunk - említett egy példát.
Hozzátette: az utánpótlást a Stipendium Hungaricum programmal szeretnék megteremteni. Most 3500 külföldi hallgató tanul a hazai egyetemeken, főiskolákon Magyarország meghívására, jövőre e célra 14 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben. 45 országból érkeztek diákok eddig, ezt szeretnék 80-ra növelni. Egy hallgatóra 2,5 millió forintot fordítanak átlagosan - jelezte.
Az orvosképzés és a műszaki területek mellett a zenei-művészeti képzés, az agrár és vízügyi szakok is népszerűek.
Kitért arra is, hogy a Makovecz-program keretében a Kárpát-medencében minden magyar nyelvű tanszék, intézmény, részintézmény, magyar kar számára anyagilag és jogilag is lehetővé tették a hallgatói cseréke.
A migrációs politika magyar oktatáspolitika nyitottságán nem változtat - rögzítette a miniszter.
Palkovics László oktatási államtitkár azt mondta: a felsőoktatási stratégia azt tartalmazza, hogy a külföldi hallgatók száma 2024-re 15 százalékra emelkedjen, most ez az arány 9 százalék.
A Stipendium programban a nyolcezres hallgatói létszámot céloztak meg 2018-ra, a Campus Mundi keretében pedig 9 milliárdot szánnak a hallgatói mobilitás támogatására. Kitért arra is: erőteljes tárgyalásokat és számításokat folytatnak külföldi magyar felsőoktatási intézmény létrehozásáról Délkelet-Ázsiában.
Novák Katalin család, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár közölte: 6,5 év kormányzás után az eredményeket nemzetközi téren is szeretnék bemutatni.
Az alumni találkozóra olyan hallgatókat várnak, akik itt tanultak korábban, és befolyással bírnak hazájukban.
A tanácskozás különböző helyszíneken zajlanak majd 110 regisztrált résztvevővel, akik több mint 60 országból érkeznek. Az első napon plenáris ülést tartanak, a második, szakmai napon, öt tematikus kerekasztal-beszélgetés lesz.
Nasri Alotti, aki damaszkuszi származású és orvosi végzettséget szerzett korábban Magyarországon, azt mondta: hálával tartozik hazánknak, és köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak, hogy itt tanulhatott. Ő számos dolgot kapott Magyarországtól, többek között biztonságot, és óriási lehetőséget, hogy álmait valóra válthassa - mondta. Magyarországot most már második hazájának tekinti és végleges otthonának - fogalmazott.
(MTI)