Az emberi erőforrások minisztere a köznevelés megújítása terén elvégzett munka igazi visszaigazolásának tekinti, hogy 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma.

Balog Zoltán hétfőn Budapesten, a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak ünnepélyes átadásakor hangsúlyozta: a gyerek után a tanár a legfontosabb köznevelési szereplő, a tanár az, akin "majdnem minden múlik", és nemzetstratégiai fontosságú, ami az osztálytermekben történik, ezen múlik, milyen lesz a jövő.

Mint mondta, egyre jobb tanárokra van szükség, akik képesek új tudásterületeket, kompetenciákat, készségeket elsajátítani a 21. században a sikeres oktatáshoz. Hozzátette: a jó tanár ugyanakkor odafigyel tanítványaira, és fel tudja kelteni a diákok tudásvágyát, így tudják őket motiválni, inspirálni.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A miniszter felidézte: az ösztöndíjat azzal a céllal indították el, hogy a tanárnak készülő diákok nyugodtan készülhessenek erre a hivatásra.

Mint mondta, 2017 novemberében 1481 hallgató rendelkezett Klebelsberg-ösztöndíjjal, most további 651 hallgató szerezte meg arra a jogot, vagyis összesen 2132-en kapnak ilyen ösztöndíjat. Közülük 1920-an osztatlan tanárképzésben tanulnak, 212-en pedig gyógypedagógus alapképzésben vesznek részt.

A miniszter első alkalommal köszönthette az ösztöndíjasok között a gyógypedagógusnak készülőket, azt mondta, az ő munkájuk egyre fontosabb és hiány van ilyen szakemberből, ezért döntöttek úgy, hogy ettől az évtől ők is pályázhatnak az ösztöndíjra.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az elmúlt nyolc év köznevelést érintő átalakításáról azt mondta, vége van az átmenet nehézségeinek, megszűntek a működési problémák, bejáratott rendszerben folyik a tanítás, a köznevelés átalakításával jelentős terhet vettek le az önkormányzatok válláról. A miniszter szerint ennél is fontosabb az oktatás színvonala, példaként említette, hogy a PIRLS-felmérés szerint a magyar gyerekek szövegértése a 13. legjobb volt, ezzel az utóbbi 15 év legjobb eredményét érték el.

Mint mondta, 2010-hez képest idén 572 milliárd forinttal több jut az oktatásra, és ez az összeg tavalyihoz képest is 130 milliárd forintos pluszt jelent az oktatás fejlesztésére. Megjegyezte: eléri a kétezermilliárd forintot a teljes oktatási rendszerre fordított összeg. Felidézte, indul egy százmilliárdos iskolafejlesztési program, amelyhez hasonló nem volt az elmúlt 30 évben.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Balog Zoltán jelezte, el kell ismerni, hogy vannak olyan szakterületek és térségek, ahol szükség lenne több tanárra, és jelezte, azon dolgoznak, hogy a leghátrányosabb helyzetű területeket is elérje a minőségi oktatás.

Kitért a pedagógusoknak az elmúlt években juttatott béremelésre is, mint mondta, ez legalább 50 százalékot jelent, olyan stabilitást, amelyre lehet építeni a továbbiakban, hogy a tanároknak csak a tanításra kelljen koncentrálniuk.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

Az oklevelek átadását követően Palkovics László oktatásért felelős államtitkár arról beszélt: önismeret, bátorság, hit, kreativitás és fejlődés szükséges a sikerhez, de a tanári pálya választásához ennél több kell.

Pedagógusnak lenni nemcsak annyit jelent, hogy az utunkat megtaláltuk és azt kitartóan, elhivatottan járjuk, hanem azt is, hogy képesek vagyunk a saját útjuk megtalálására felkészíteni diákjainkat, hallgatóinkat - jelentette ki.

Hozzátette: a tanári lét felelősség és lehetőség is egyben, és a tanároknak meg kell mutatniuk, hogy a tanulás nem korlátokat, hanem magát a szabadságot jelenti, és hogy gondolkodni jó.

Jelezte: szeretné, ha az ösztöndíjasok azt éreznék, egy innovatív, megbecsült hivatás művelői, amely teret ad a kreativitásnak és a tudás kibontakoztatásának.

Kép letöltéseFotó: Bartos Gyula/EMMI

A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programban való részvétel feltétele a jó tanulmányi eredmény, valamint a hallgatóknak vállalniuk kell, hogy a diploma megszerzése után legalább annyi időt töltenek a pályán, amíg igénybe veszik az ösztöndíjat. A sikeres pályázók félévente 125 ezer és 375 ezer forint közötti összeget nyerhetnek el. A program a 2013/2014-es tanév óta érhető el.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a Sajtószobában.

(MTI)