Szükség van azokra a vitákra, amelyekben a partnerek egyenrangú félként tekintenek egymásra - mondta az emberi erőforrások minisztere a Fiatalok Német-Magyar Fórumának 6. éves közgyűlésén, kedd este Budapesten.
Balog Zoltán az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemen megtartott vitaesten kiemelte: fel lehet tenni a kérdést, hogy "mit miért teszünk", de ha párbeszéd helyett "eleve meghozott erkölcsi ítélettel találkozunk, akkor nem vitatkozunk, csak védekezünk".
A miniszter hozzátette: ezt a vitát gyakran hiányolja Németországban, miközben korábban a német politikusok egyenrangú félként vitatkoztak magyar partnereikkel, és igyekeztek megértést tanúsítani irántuk.
"Politikai rövidzárlat" azt mondani, hogy Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország nem elég szolidáris, nem elég emberséges, és ezek az országok meg sem érdemelték, hogy az Európai Unió tagjai legyenek, ha nem hajlandók közösen viselni a terheket. Aki így ítél, az nem értette meg, hogy Közép- és Kelet-Európa sajátos történelmi utat jár be, sajátos történelmi tapasztalatai vannak - jelentette ki.
Brüsszelben sokan úgy gondolják, hogy a nagyhatalmak joga döntéseket hozni, a többieknek pedig ezt el kell fogadniuk, de "ez nem megfelelő politikai vita" - emelte ki.
Balog Zoltán a belpolitikai vitákról azt mondta, ilyenek minden országban vannak, ezeket egy politikusnak el kell tudnia viselni. Ha kritizálják a kormányt vagy demonstrálnak ellene, ez a demokrácia bizonyítéka, és ebből senkinek sem származik hátránya - tette hozzá.
Matthias Rössler, a szász tartományi parlament elnöke köszöntőjében felidézte: Németország történelmének legboldogabb időszaka volt 1989, és a német emberek sohasem fogják elfelejteni a magyaroknak az akkori segítségnyújtást.
"Az 1989-ben megszerzett szabadság ugyanakkor azzal a felelősséggel is jár, hogy megvédjük ezt a szabadságot és a demokratikus jogállamot" - tette hozzá.
Matthias Rössler kitért arra is, hogy noha Európa új kihívások előtt áll és komoly véleménykülönbségek vannak az európai országok között, bízik abban, hogy a problémákat sikerül majd közösen megoldani.
(MTI)