Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára köszöntötte a párkányi Ady Endre Alapiskola diákjait, akik közül 66 diák részesült a Rákóczi Szövetség Beiratkozási Program ösztöndíjában.

Az államtitkár beszédében emlékeztetett arra, hogy a sikeres Beiratkozási Programnak köszönhetően, a szeptemberi iskolakezdést követően 350 helyszínen, mintegy 8000 külhoni, a gyermekét magyar iskolába beírató család részesült a Rákóczi Szövetség ösztöndíjában.

Dr. Latorcai Csaba hangsúlyozta: Magyarország Kormánya kiemelten fontosnak tartja a magyar nyelv és kultúra ápolását, valamint a határon túli magyar családok támogatását. A külhoni magyarok megbecsüléseként a kormány a 2018-as esztendőt a Külhoni Magyar Családok Évének nyilvánította.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az idei esztendőben életre hívott, a határon túli családokat segítő Köldökzsinór program által a kormány anyagilag is elismeri azoknak a szülőknek az erőfeszítéseit, akik gyermekeiket magyarként nevelik.

A magyar kormány számára minden magyar gyermek kincs, szülessen akár határon innen vagy azon túl – tette hozzá Latorcai Csaba.

Az elmúlt nyolc esztendőben, soha nem látott mértékben nőtt a külhoni óvodások, diákok, felsőoktatásban tanuló hallgatók, valamint óvodák és iskolák részére nyújtott anyaországi támogatás. Ilyen a Szülőföldön magyarul elnevezésű program is, amelynek legfőbb célja, az oktatáshoz és a neveléshez elengedhetetlen magyar nyelvű tankönyvek, valamint a szükséges taneszközök biztosítása. A vissza nem térítendő támogatást ez idáig megközelítőleg 146 ezer külhoni magyar család, intézmény és hallgató igényelte – emelte ki ünnepi köszöntőjében Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára.

(EMMI)