Magyarország olyan keresztény ország, amelynek fontos, hogy a Szentföldön erősödjön a keresztény élet – mondta köszöntőjében Dr. Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a Szentföldön, Mi’ilya településen azon az emlékmű-avatási ünnepségen, amelyen a 800 éve ott járt, és otthonra lelt magyarokra emlékeztek a helyi keresztények.

Beszédében Latorcai Csaba kiemelte, hogy az emlékmű felállításával sajátos, jövőt építő kapcsolat jön létre Mi’liya és Magyarország között. Ez a múlt üzenetére épül, mert a település lakói őrzik a 800 éve itt járt, és itt maradt magyarok emlékét.

Egyúttal kifejezte abbéli reményét is, hogy a jövőben mind több mi’ilyai látogat el Magyarországra, akár turisztikai, akár tanulmányi céllal. “Mi pedig azon vagyunk, hogy a Szentföldre jövő zarándokaink térképén ott legyen Mi’ilya” – tette hozzá a humántárca közigazgatási államtitkára.

Kép letöltéseFotó: EMMI

Kiemelte: közös hitünk összeköt bennünket, s hosszú hidat képez a tengeren át. E napnak emléke maradjon meg mindannyiunk emlékezetében azzal a tudattal, hogy Budapest és Mi’ilya nincsenek is olyan messze egymástól, s ez az emlékmű, amit most felavatunk erről szól.

Az államtitkár arról is biztosította a helyi keresztény közösséget, hogy Magyarország és annak kormánya szívügyének tekinti a kereszténység bölcsőjében élő keresztény testvéreink megsegítését, akik mindig számíthatnak támogatásunkra.

A Szentföldön található Mi’ilya településen, a Magyar Kormány által is támogatott és felállított emlékmű arra, a helyiek által máig tisztelt élő hagyományra emlékeztet, hogy a 800 esztendővel ezelőtt oda érkezett magyarok közül sokan letelepedtek és beolvadtak a helyi keresztény közösségbe. A település lakói mindezt a magyaros hangzású nevekkel és egy elhagyott, a település melletti kiszáradt tónak a “Balatu’un” nevével is alátámasztják.

(MTI)