Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára nyitotta meg az első alkalommal megrendezett Fiatal Numizmaták Konferenciáját, amely ifjú hazai és nemzetközi kutatók számára biztosított lehetőséget kutatási eredményeik bemutatására.

A közgyűjtemények digitális átállását hivatott elősegíteni az a stratégia, amely megvalósításának első ütemét 2021-ig több mint 15 milliárd forint költségvetési támogatás segíti. A digitalizált tartalmak széleskörű felhasználását segítő stratégiának megfelelően az egyes közgyűjtemények a jövőben egységes koncepció mentén, az állampolgárok igényeinek megfelelően, a köznevelés, a tudományos kutatás, az egész életen át tartó tanulás és a szórakozás igényeit figyelembe véve, tematikusan összekapcsolt tartalomszolgáltatást biztosítanak.

A digitális átállásnak nemcsak a nagy országos intézmények, hanem – fenntartótól függetlenül – valamennyi közgyűjtemény is részese lesz – mondta megnyitó beszédében Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára Budapesten, az első alkalommal megrendezett Fiatal Numizmaták Konferenciáján.

Az eseményre, amelyet a tárca 870 ezer forint összeggel támogatott, a hazai előadók mellett külföldről is érkeztek előadók, többek közt Ausztriából, Bulgáriából, Lengyelországból, Németországból, valamint Romániából, akik fiatal kutatókként számoltak be a tudományterületen végzett munkájuk eredményeiről.

Dr. Latorcai Csaba a konferencia jelentőségét méltatva kiemelte, hogy az esemény azért nagyon fontos, mert egyrészt tematikus megnyilatkozási felületet nyújt a pályájuk elején járó kutatóknak, elősegítik az ígéretes tehetségek szakmai fejlődését, másrészt pedig alkalmat teremtenek arra is, hogy a legújabb kutatási eredmények minél szélesebb körben ismertté és alkalmazottá válhassanak.

Az államtitkár örvendetesnek nevezte azt is, hogy nemcsak a numizmatikai tudományág képviselői, hanem egyre több laikus érdeklődését is felkelti történelmi érmeink, pénzeink és azok története, illetve a kapcsolódó tárlatok, kiállítások.

Jó példa erre az idei Múzeumok Éjszakája kulturális programsorozat is, amely a látogatók számát tekintve rekordot döntött: közel félmillióan látogatták múzeumainkat, levéltárainkat, kulturális intézményeinket nemcsak honfitársaink, hanem a külföldről hazánkba érkező turisták is.

(EMMI)